Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Összezördült két cseh miniszter újságírók miatt

Összezördült a cseh belügyminiszter és az igazságügyi miniszter, mert Milan Chovanec, a belügyi tárca vezetője nagy számú sajtókíséretére hivatkozva elutasította kollégája, Robert Pelikán kérését, hogy a kormány különgépén vasárnap vigye el őt Budapestre a visegrádi belügyminiszterek és igazságügy-miniszterek tanácskozására - jelentette szerdán az Impuls prágai kereskedelmi rádió. Az értesülést később a CTK állami hírügynökség forrásai is megerősítették.

A repülőútra végül is nem került sor, mert Lengyelország kérésére a budapesti tanácskozást későbbre halasztották.

A különgépet a cseh belügyminisztérium működteti, ezért az igazságügyi tárca azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy Robert Pelikán igazságügyi miniszternek biztosítsanak helyet a különgépen. A belügyi tárca a kérést azzal utasította el, hogy "a küldöttséggel nagyobb számú újságíró utazik, akik jelen szeretnének lenni a miniszter látogatásakor a határon, és látni szeretnék az ott szolgálatot teljesítő cseh rendőrök munkáját".

"Naiv módon azt gondoltam, hogy közösen repülünk, és az úton megbeszéljük a tanácskozás témáit" - mondta Pelikán az esettel kapcsolatban szerdán az Impulsnak. "Számomra természetesnek tűnt, hogy együtt repüljünk" - jegyezte meg Robert Pelikán, akinek a menekültválság kapcsán az utóbbi hetekben nyílt vitái vannak a belügyminiszterrel. Míg ugyanis Milan Chovanec kielégítőnek tartja a csehországi menekülttáborokban uralkodó állapotokat, Robert Pelikán kritikusan nyilatkozott erről.

"A kérdés az, hogy a kormány különgépei az alkotmányos tényezők vagy az újságírók szállítására szolgálnak-e. Eddig azt hittem, hogy a politikusokéra, de úgy néz ki, hogy inkább az újságírókéra. A magánvéleményem az, hogy a belügyminiszter saját magának akarta kisajátítani az újságírókat" - nyilatkozta a rádióban az igazságügyi tárca vezetője.

A belügyminisztérium nem kívánta kommentálni az esetet, de megerősítette, hogy a migránsválsággal összefüggésben nagyon megugrott az újságírók érdeklődése a tárca vezetőjének tevékenysége iránt.

Bohuslav Sobotka miniszterelnök nem tud az incidensről és az ügyet nem fogja kommentálni - közölte Martin Ayrer a kormányszóvivő.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×