Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

EU - Máshogy kell jelölni az izraeli telepekről érkező termékeket

Elfogadta szerdán az Európai Bizottság azokat az új szabályokat, amelyek értelmében a jövőben világosan fel kell tüntetni a termékek származási helyénél, ha izraeli telepekről érkeztek.

Az ügy hátterében az áll, hogy az Európai Unió nem ismeri el az 1967-es hatnapos háború folyamán a zsidó állam által elfoglalt területeket az ország részeként. A bizottság hangsúlyozza, hogy nem új jogszabályról van szó, pusztán technikai jellegű értelmezési magyarázatot fogadott el a származási országok feltüntetését szabályozó uniós irányelvhez. Ennek ellenére Izraelben az ügy egyértelműen politikai, diplomáciai kérdéssé vált, egyesek antiszemitizmusnak nyilvánították az uniós döntést, amely a közel-keleti béketárgyalásokra is hatással lehet.

Bizottsági források ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy a szabálymagyarázat kidolgozása egy olyan három évig tartó folyamat volt, amelynek során folyamatos volt az egyeztetés az izraeli hatóságokkal.

Az uniós szabályok értelmében az eredetmegjelölés nem lehet félrevezető, és helytálló információt kell tartalmaznia. Ezeknek a feltételeknek a bizottság szerint nem felel meg, ha Izrael részeként el nem ismert területekről származó áruk izraeliként vannak feltüntetve.

Az új szabályok értelmében Izraelt azoknál az országoknál lehet származási helyként feltüntetni, amelyek a zsidó államnak az unió által elismert területén készülnek. A gázai övezetből, Ciszjordániából, Kelet-Jeruzsálemből és a Golán-fennsíkról származó termékek esetében azt kell feltüntetni, hogy ezek az árucikkek az adott földrajzi helyről érkeztek, de a bizottság szerint ez sem elég egyértelmű, ezért zárójelben kell majd jelezni, hogy azon belül palesztin területről, vagy izraeli telepről származó áruról van szó.

Az Európai Bizottság azzal kapcsolatban, hogy ez az első lépés-e a telepekről származó termékek bojkottja felé, világossá teszi, hogy az EU ilyen intézkedést nem támogat.

"Az Európai Unió a bojkott és a szankciók semmilyen formáját nem támogatja Izraellel szemben" - közölte a bizottság.

Az EU Izrael első számú kereskedelmi partnere. Az unió és a zsidó állam közötti áruforgalom tavaly mintegy 30 milliárd eurót tett ki. Arról nincs hiteles adat, hogy ennek mekkora hányada származik az izraeli telepekről, a bizottság becslésekre hivatkozva azt írja: az Izraelből származó import kevesebb mint egy százaléka lehet ilyen termék.

Brüsszel arra is felhívja a figyelmet, hogy a címkézési szabályok betartatása a tagállamok feladata.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×