Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Madridban húszezren tiltakoztak a nőkkel szembeni férfierőszak ellen

Több mint húszezren vonultak utcára Madridban szombaton, hogy tiltakozzanak a nőkkel szembeni férfierőszak ellen, aminek ebben az évben már 84 halálos áldozata volt Spanyolországban.

"Élni akarunk, elég volt!", "Ha egyet bántanak, mindannyiunkat bántják!", "Nem akarunk még egy halálos áldozatot!", "Ne legyen több gyilkosság!" - csak néhány mondat azok közül, amelyek a transzparenseken és a magasba tartott táblákon szerepeltek, és amelyeket a tömeg a spanyol fővárosban megtett több kilométeres útján folyamatosan skandált.

A demonstráció a spanyol egészségügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztérium épületénél kezdődött, ahol a szervezők felolvasták kiáltványukat, amelyben követelik a nemi erőszakról szól 2004-ben elfogadott törvény módosítását, hogy legyen büntetendő a szexuális agresszió, a munkahelyi zaklatás és a családon belüli erőszak is.

A tüntetés egyik figyelemfelkeltő elemeként feketébe öltözött nőket rajzoltak körbe fehér krétával, ahogy a gyilkossági helyszíneken szokták az áldozatokat. Így emlékeztek arra az 1378 nőre, akik a férfierőszak halálos áldozatai voltak 1995 óta.

A felvonulást mintegy 450 civil szervezet közösen hívta életre, de képviseltették magukat a szakszervezetek és a pártok többsége is.

Ezen a napon nemcsak Madridban, hanem más városokban is voltak kisebb megmozdulások a férfierőszak ellen.

Az elmúlt egy hétben pedig a spanyol főváros emblematikus főterén, a Puerta del Solon éhségsztrájkolt kilenc nő, akik nemi erőszak, és családon belüli erőszak elszenvedői voltak. A téren pirosra festett cipőkből egy hatalmas kereszt formát raktak ki, amely a halálos áldozatokat szimbolizálja. Akciójukkal a december 20-i spanyol parlamenti voksoláson induló pártoktól követelték, hogy valódi megoldásokat kínáljanak a kérdésre választási programjaikban.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×