Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
322.29
bux:
148033.21
2026. november 4. szerda Károly

Merkel: a migrációs válság Európa egyik legnagyobb próbatétele

A migrációs válság az egyik legjelentősebb próbatétel, amellyel Európának szembe kell néznie - közölte Angela Merkel német kancellár hétfőn hajnalban, a nyugat-balkáni migráció által érintett országok vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozóját követően.

A német kormányfő szerint Európának azt kell megmutatnia, hogy az értékek és a szolidaritás kontinense.

A csúcstalálkozót követő közös sajtótájékoztatón Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke elmondta, három dolgot kellett megvitatni: a migránsoknak megfelelő menedék biztosítását a tél elől, az emberek áramlásának kezelését, valamint a határok ellenőrzését.

A találkozón résztvevő országok egy 17 pontos akciótervet is elfogadtak a migrációs válság kezelése érdekében.

A megfelelő menedék biztosítása Juncker szerint nem tűr halasztást.

"Az nem lehet, hogy 2015 Európájában emberek magukra maradjanak, és mezőkön, a fagyban kelljen átvészelniük az éjszakát" - szögezte le a csúcstalálkozót kezdeményező politikus. Megállapodás született arról is, hogy Görögországban és a Nyugat-Balkánon 100 ezerre nő a menekültek befogadására alkalmas férőhelyek száma, ebből Görögország év végére 30 ezerre növeli a férőhelyek számát, továbbá Görögországban az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is 20 ezer új férőhelyet alakít ki - közölte az Európai Bizottság elnöke.

"A rend helyreállításának egyetlen módja az emberek ellenőrizetlen áramlásának lelassítása" - hangsúlyozta Juncker, hozzátéve, az a politika nem elfogadható, hogy egyes országok egyszerűen szomszédjaikra hárítják át a menekültáradatot.

"Az embereket regisztrálni kell. Regisztráció nélkül jogok sem járnak" - mondta. Juncker azt is tudatta, hogy még hétfőn minden ország kapcsolattartót jelöl ki, s a vállalások teljesülését heti rendszerességgel ellenőrizni fogják.

Juncker szerint a schengeni övezet megőrzéséhez meg kell erősíteni a határok védelmét. Nem csak az EU és az övezet, hanem a görög-macedón és a macedón-szerb határok ellenőrzését is javítani kell. A luxemburgi politikus arról is beszámolt, hogy egy héten belül 400 fős erősítés érkezik az uniós határrendészettől Szlovéniába.

"Olyan megoldás nem lesz, ami csodával ér fel. A határok lezárása nem hosszú távú megoldás. Európa nem egymás kárára, hanem egymás segítése révén épül" - hangsúlyozta.

Angela Merkel közölte: rendet kell tenni a menekülthelyzetben, amihez rövid- és középtávú intézkedések egyaránt szükségesek. Utóbbiak közé sorolta, hogy Görögország elkötelezte magát a menekültkérelmek feldolgozását segíteni hivatott hot spotok létrehozásában. Mint mondta, ez fontos és minőségi előrelépés a helyzet rendezettebb kezelése és a terhek megosztása felé az Európai Unióban. A kancellár emellett az érintett országok közötti információáramlás javításának fontosságára hívta fel a figyelmet.

A 17 pont a Juncker által elmondottak mellett azt tartalmazza, hogy az érintett államok 24 órán belül megfogalmazzák szükségleteiket, valamint az érintettek értesítése nélkül nem támogatják a migránsok és menekültek eljutását egy másik ország határához. A dokumentumban arra is kitértek, hogy megtagadható a belépés azoktól, akik nem kérnek menekültstátust, valamint az összes rendelkezésre álló eszközzel tájékoztatják a migránsokat jogaikról és kötelezettségeikről.

Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×