Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
322.48
bux:
148052.59
2026. november 4. szerda Károly

A válságtanácskozás eredményei Brüsszelben

Százezer férőhelyes befogadó-kapacitást hoznak létre Görögországban és a nyugat-balkáni útvonal mentén az év végéig, emberségesebb feltételeket teremtve a menekültek számára - többek között erről állapodtak meg az érintett országok vezetőinek részvételével vasárnap este Brüsszelben tartott válságtanácskozáson.

Százezer férőhelyre növelik év végéig Görögországban és a nyugat-balkáni útvonal mentén a menekültek biztonságos elhelyezését biztosító kapacitásaikat, kapcsolattartókon keresztül megosztják egymással a rendelkezésekre álló információkat, és tartózkodni fognak attól, hogy a szomszédok hozzájárulása nélkül azok nyakába zúdítsák a menekültek tömegeit - többek között erről állapodtak meg vasárnapi brüsszeli válságtanácskozásukon a nyugat-balkáni útvonal mentén fekvő országok, továbbá Ausztria és Németország vezetői.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a találkozóra érkezve közölte, hogy Magyarország már nem része a nyugat-balkáni menekültútvonalnak, ezért megfigyelőként vesz részt a tanácskozáson. Orbán később ehhez tartva magát a vitához sem szólt hozzá, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke neki akarta adni a szót - írja a BruxInfo.

Angela Merkel német kancellár a vezetők találkozóját követő sajtótájékoztatón figyelemreméltó előrelépésnek nevezte azt, hogy Athén elfogadta az első regisztrációs pontok (úgynevezett hotspotok) létesítését, és azt, hogy év végéig 30 ezerre növeljék az országban a menekülteket befogadó férőhelyek számát. A szövegtervezetben még 50 ezer férőhely szerepelt. Végül úgy érik majd el ezt a számot, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) fog további 20 ezer férőhelyet létrehozni alapvetően pénzügyi intézmények által nyújtott kölcsönökből.

Az Angela Merkel kezdeményezésére összehívott találkozón arról is megállapodás született, hogy a nyugat-balkáni útvonal mentén fekvő országokban további 50 ezer férőhelyet hoznak létre, az UNHCR támogatásával, így biztosítva azt, hogy a menekültek a mostoha téli időjárási viszonyok között emberhez méltó elhelyezésben részesüljenek. Miként arra több résztvevő is rámutatott, a nyugat-balkáni útvonalon tényleges humanitárius katasztrófa veszélye fenyeget.

A rögtönzött összejövetelen elfogadott rövid-és középtávú intézkedések célja a kaotikus nyugat-balkáni menekülthelyzet rendezett mederbe terelése volt a térség országai között a beszélőviszony és az együttműködés helyreállításával. Ahogy arra a csúcs előtt a szlovén miniszterelnök is rámutatott, Horvátország az elmúlt napokban egyáltalán nem kommunikált a szomszédos országgal, ahová valósággal áthajtották a menekülteket, néhány nap leforgása alatt körülbelül 60 ezer főt.

A térség országaival szemben mostantól elvárás, hogy regisztrálják a hozzájuk érkező menekülteket, és a jövőben tartózkodjanak attól, hogy anélkül zsuppolják a migránsokat egy szomszédos ország határára, hogy előzőleg tájékoztatták volna erről. "Ez az útvonalon fekvő valamennyi országra érvényes" - áll a vezetők közleményében, ami jelentős mértékben lerövidült a korábbi szövegtervezetekhez képest.

"Az egyoldalú akció láncreakcióhoz vezethet. Az érintett országoknak ezért beszélniük kell egymással. A szomszédoknak együtt kell működniük végig az útvonal mentén, akárcsak másokkal is, mint Törökország, amely a legtöbb menekültet fogadta be" - fogalmaznak közleményükben a tíz ország vezetői.

A megállapodás része, hogy az országok vezetői 24 órán belül közvetlenül alájuk rendelt kapcsolattartókat neveznek ki az információcserére és a szomszédos országokkal való együttműködésre.

Az intézkedések mögött meghúzódó szándék a menekültek hullámának lassítása lesz, megkímélve ezzel egyes országokat, jelen esetben Szlovéniát a menekültek egyszerre történő tömeges beáramlásától. Megfigyelők szerint mindez azt is feltételezi, hogy Németország alapvetően továbbra is nyitva marad a nemzetközi védelemre rászorulók előtt.

A vezetők 400 rendőrtiszt Szlovéniába küldéséről is döntöttek, amire egy héten belül kell sort keríteni.

A most elfogadott intézkedések végrehajtását folyamatosan, hetente ellenőrzik majd, ebben a Bizottság játszik majd koordináló szerepet.

Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×