Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Síita központban követtek el robbantásos merényleteket Bangladesben

Legkevesebb egy ember meghalt, és többtucatnyian megsebesültek egy síita szertartás résztvevői ellen házi készítésű robbanószerkezetekkel elkövetett merényletekben Bangladesben szombaton - közölte a helyi rendőrség.

A robbanássorozat a bangladesi síita kisebbség 17. századi, ma is fontos szerepet betöltő oktatási központjában, a Dakka óvárosában álló Huszei Dalanban történt, ahol mintegy 25 ezren gyűltek össze, hogy részt vegyenek az ásúra ünnepen. A halálos áldozat egy 14 éves fiatal. A sebesültek számát a különböző hírforrások 80 és 100 körül állapították meg.

A rendőrség szerint három robbanószerkezet lépett működésbe. Két másikat is találtak a helyszínen, de azok nem robbantak fel.

A merénylők ismeretlenek, a robbantásokat egyetlen szervezet sem vállalta magára.

Az ásúra a síiták egyik legszentebb vallási ünnepe, amelyen megemlékeznek Mohamed próféta unokájának, a 680-as kerbalai csatában elesett Huszein imámnak a haláláról. A kerbalai ütközet volt a döntő mozzanat az iszlám szunnita és síita ágra szakadásában.

A síiták vallási kisebbséget alkotnak a szunnita muzulmán többségű Bangladesben, de a terrortámadás ellenük gyakorlatilag példa nélküli, a két felekezet közötti ellenségeskedés több más muzulmán országgal ellentétben Bangladesre nem jellemző.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×