Infostart.hu
eur:
362.87
usd:
322.02
bux:
147816.78
2026. november 4. szerda Károly

Katonákat vezényelnek a városközpontokba Izraelben

Az izraeli kabinet elhatározta a szerda hajnalig tartó rendkívüli biztonsági kormányülésen, hogy több száz katona kivezénylésével erősíti meg a városközpontok, elsősorban Jeruzsálem védelmét - értesült az izraeli média szerdán.

A helyi közszolgálati rádió szerint a hadsereg vezetői helytelennek tartották a zárlat tervezett bevezetését Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában, mert az szerintük csak tovább növelné a feszültséget, és utcára vinné a palesztinokat.

Ugyanakkor a katonaság irányítói szerint több száz katona jelenléte a városokban fokozza a lakosság biztonságérzetét. A katonai rádió közlése szerint már szerdán háromszáz katona csatlakozik a rendőrökhöz, és velük együtt fognak járőrözni a városokban.

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet szerint Jeruzsálem biztonságának érdekében szerdán megkezdődött a kelet-jeruzsálemi arab lakónegyedek elszigetelése útelzáró pontok létrehozásával. Elsőként a Dzsibel Mukaber nevű arab negyedbe vezető utakon emeltek katonai ellenőrzőpontokat, mert a keddi és a hétfői merénylők is ebből a városrészből indultak útnak.

Emellett szerdán összeül a kneszet külügyi és biztonságpolitikai bizottsága, és várhatóan jóváhagyja ezernégyszáz tartalékos behívását a katonai rendőrség egységeihez.

A rádióban ismertetett tervek szerint katonákból és rendőrökből álló csapatok lesznek a jeruzsálemi busz és vonatmegállókban, és a közlekedési minisztérium megkezdte biztonsági őrök toborzását is, mert a jövőben - a második intifáda idején megszokott módon - ismét fegyveresek őrködnek majd a járatokon.

A biztonsági döntéseket a további merényletek megakadályozására hozták, miután kedden három izraeli életét vesztette és harmincan megsebesültek négy terrorista merényletben, amelyeket kelet-jeruzsálemi palesztinok követtek el.

Szeptember közepén erőszakhullám kezdődött Izraelben, amelynek közvetlen kiváltó oka az al-Aksza mecset terének megnyitása volt a zsidó látogatók előtt. A napi rendszerességgel ismétlődő, gyakran halálos kimenetelű erőszakos tüntetéseket, valamint általában késeléses merényleteket egyre többen tekintik "a harmadik intifádának" (palesztin felkelésnek), az első, 1987-től 1993-ig, majd a második, 2000-től 2005-ig tartó után.

A palesztinok szerint Izrael a látogatások engedélyezésével a Mecsetek terén meg akarja változtatni a státus quót, de ezt az izraeli vezetés tagadja. Az arabok által Haram as-Sarífnak hívott Mecsetek tere az iszlám harmadik legszentebb helye, és egyben a zsidók legszentebb, Templomhegynek is nevezett helye.

Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×