Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
324.59
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Katonai felvonulás és zászlóégetés a spanyol nemzeti ünnepen

Látványos és nagyszabású katonai felvonulást rendeztek hétfőn Madridban a spanyol nemzeti ünnep alkalmából, míg Barcelonában az ország egységét hirdető, békés megmozduláson kívül spanyol szélsőségesek egy csoportja katalán zászlót égetett és fenyegette a katalán elnököt.

A nemzeti ünnepen, amelyet az amerikai kontinens felfedezésének emlékére rendeznek ezen a napon Spanyolországban, a spanyol főváros utcáit fellobogózták, a belvárost pedig lezárták a forgalom elől. Az évtizedek óta hagyományos katonai parádé mintegy két kilométeres útvonalát kordonokkal zárták le, amely mögött több ezres, spanyol zászlókat lengető tömeg gyűlt össze, helyiek és turisták egyaránt.

A város egyik központi terén, a Plaza de Neptunon felállított dísztribünön a királyi család, a kormány tagjai, politikusok, a hadsereg parancsnokai és az autonóm közösségek elnökei foglaltak helyet. Kivéve a katalán, a baszk és a navarrai vezetőket, akik közül egyedül utóbbi hivatkozott hivatalos elfoglaltságra.

A több mint egy órás ünnepségen a teljes spanyol haderő képviseltette magát, 3400 katona és csendőr vonult fel. Feltűntek például a királyi gárda tagjai, a lovasság, a hegyivadászok, akik sílécet is tartalmazó menetfelszerelésben érkeztek. A közönség kedvencei a légiósok voltak, mivel kabalaállatuk, egy kecske is mellettük haladt.

A himnuszt követően a légierő hét harcigépe húzott át a tér felett, piros-sárga csíkokat festve az égre, az ezt követő légiparádéban összesen 53 katonai repülőgép mutatott be kötelékrepülést.

Az ünnepség 800 ezer euróba (248 millió forint) került, amely jelentős csökkentés ahhoz képest, hogy 2011-ben még 2,8 millió eurót (870 millió forint) költöttek a látványosságokra.

Ada Colau, Barcelona baloldali polgármestere azonban ezt az összeget is sokallta. Twitteren közzétett üzenetében azt írta: az állam szégyene, hogy megünnepel egy "népirtást".

A katalán fővárosban - két héttel a választások után, amelyen a függetlenségért harcoló párttömörülés nyert - ezen a napon békés megmozdulást szervezetek civilek, mintegy 4500 ember részvételével, akik Spanyolország egységét hirdették szemben a katalán elszakadási törekvésekkel.

Rajtuk kívül a spanyol szélsőjobboldal is utcára vonult Barcelonában, a száz fős csoport elégetett több katalán zászlót, és Artur Mas katalán elnököt fenyegette, gázkamrát emlegetve.

A nemzeti ünnep alkalmából a spanyol miniszterelnök cikkét közölte az EL País című liberális baloldali napilap.

"Sokszínűség az egységen belül, mindig is ez volt Spanyolország felfogása" - fogalmazott Mariano Rajoy.

A kormányfő hangsúlyozta: Spanyolország ma egy érett, nyitott és multikulturális társadalom, köszönhetően a határokon átívelő hispanizmusnak.

Mint írta, Dél-Amerika nélkül a spanyolok nem tartanának ott ahol ma tartanak, az onnan érkező bevándorlók nagyban hozzájárultak az ország fejlődéséhez. Példaként említette, hogy egyre több dél-amerikai vállalkozás települ Spanyolországba munkahelyeket teremtve.

Mintegy 2,5 millió dél-amerikai él Spanyolországban, akik "honfitársaink, spanyolnak érzik magukat és alapvető részei a jövőnknek" - tette hozzá írásában a spanyol miniszterelnök.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×