Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.54
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Észt miniszterelnök: Moszkva nem készül a NATO ellen

Az észt miniszterelnök szerint Oroszország ugyan nem jelent közvetlen katonai fenyegetést egyetlen NATO-tagországra nézve sem, nagyon jó azonban, hogy a NATO elrettentő kapacitást tart a térségben annak érdekében, hogy ez "százszázalékos biztonsággal így is maradjon".

Taavi Roivas, akit pénteken Londonban fogadott David Cameron brit miniszterelnök, a találkozó után a Sky News brit hírtelevíziónak hazája és Moszkva viszonyáról azt mondta: nagyon nehéz baráti kapcsolatokat ápolni egy olyan országgal, amely két másik európai országban is inváziót hajtott végre. Az ukrajnai válság közismert, de nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország 2008 óta Grúzia egyharmadát is megszállva tartja - mondta Roivas.

Hozzátette ugyanakkor: véleménye szerint Oroszország nagyon jól megértette, hogy ha egy NATO-tagállamot is megtámad, az a NATO egésze elleni támadással érne fel. Ez a lehetséges legnagyobb elrettentés, és ehhez hozzájárul az amerikai, a brit és egyéb szövetséges erők "jól látható" jelenléte a kelet-európai térségben.

Határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte a NATO régebbi nyugati tagjai megbánták-e az atlanti szövetség keleti kiterjesztését. Taavi Roivas szerint a kelet-európai tagok erősebbé teszik a NATO-t.

Moszkva szíriai beavatkozásával kapcsolatban azt mondta: Oroszországnak szándékában állhat esetleg összekötni a szíriai konfliktust más válságokkal, felajánlva például a Nyugatnak, hogy "kössünk alkut Szíria ügyében, és felejtsük el Ukrajnát". Roivas szerint a Nyugatnak nem szabad belemennie ilyesmibe; a szíriai és az ukrajnai válságot továbbra is külön-külön kell kezelni, és egészen addig fenn kell tartani a szankciókat Moszkvával szemben, amíg Ukrajna területi integritása helyre nem áll.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×