Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Moszkva elutasítja a repüléstilalmi övezet létrehozását Szíriában

Oroszország tiszteletben tartja Szíria szuverenitását, és ellenzi egy repüléstilalmi övezet ottani létrehozását, amelyet Törökország javasol - jelentette ki hétfőn Moszkvában Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes.

Az orosz elnök közel-keleti és afrikai különmegbízottja az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva megállapította, hogy az erre vonatkozó javaslatot nem alapozza meg sem az ENSZ Alapokmánya, sem a nemzetközi jog bármely előírása.

Bogdanov leszögezte azt is: Oroszországnak nem áll szándékában szárazföldi hadműveletet indítani Szíriában. "Az orosz elnök már korábban is világosan megmondta, hogy nem lesz (ilyen)" - mondta a külügyminiszter-helyettes.

Az Interfax ezzel kapcsolatosan azt írta: a nyugati tájékoztatási eszközök híradásai szerint néhány héttel ezelőtt az Iszlám Állam elleni harc jegyében alakult nemzetközi koalíció képviselői hosszas tárgyalások után megegyeztek abban, hogy biztonságos légi övezeteket alakítanak ki Szíria légterében. E megállapodás alapjául Jordánia és Törökország javaslatai szolgáltak - olvasható az orosz hírügynökség jelentésében, amely hozzáteszi, hogy a repüléstilalmi övezetre vonatkozó tervek megvalósítását az orosz légierő szeptember 30-án megkezdett szíriai beavatkozása miatt el kellett halasztani.

Az Interfax utal Recep Tayyip Erdogan török kormányfő javaslatára, amely szerint a tömeges menekültáradat megelőzése céljából biztonsági zónát kellene létrehozni Szíria északi részén.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×