A kormányfő elmondta: a parlament a tervek szerint október 19-én szavaz az ország jövő évi költségvetéséről, és ezt követően hivatalosan is összehívja a választásokat december 20-ára.
A kormányfő elmondta: a parlament a tervek szerint október 19-én szavaz az ország jövő évi költségvetéséről, és ezt követően hivatalosan is összehívja a választásokat december 20-ára.

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A Revolut a mai napon bejelentette legújabb tőkebevonási folyamatának lezárását, amellyel új, 115 milliárd amerikai dolláros cégértékelést ért el.
President Trump acknowledges the Iran war, and higher fuel prices, were factors as Democrats win across the country - including in Texas, Kansas, and Michigan.