"Nem hinném, hogy Kína bajban lenne, azt meg pláne nem hinném, hogy válság lenne Kínában" - mondja Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kínakutatója. Annak ellenére, hogy a kínai fizetőeszköz, a jüan 2007-2008 óta 25 százalékos gyengülést mutat a dollárral szemben, és a fizetési mérleg GDP arányos többlete akkori 10,1 százalékos aránya 2,1 százalékra olvadt a múlt évre.
"A tőzsdeválság sok szempontból egy szerencsejátékon alapuló lufi kidurranása, hiszen túlságosan gyorsan nőtt nagyra a kínai tőzsde. Tavaly júniustól idén júniusig 250 százalékot emelkedett a két legnagyobb kínai tőzsde indexe. Nyilvánvaló, hogy a kínai gazdaság és a tőzsdén lévő kínai cégek nem nőttek egy év alatt 250 százalékra, tehát a részvények túlértékeltté váltak. Most egy korrekció zajlik több hullámban, aminek az eredményeképpen eddig éppen 40 százalékot vesztettek az értékükből a kínai részvények."
A brit Guardian tegnap a kínai gazdaságról megjelent cikkében jelzi, míg a múlt évtized végén kirobban gazdasági válság óta az Egyesült Államok gazdasága 10 százalékot bővült, a kínai GDP 66 százalékos növekedést produkált.
"Egyáltalán nem váratlan, Kína egy gazdasági modellváltás közepén van, aminek a lényege az, hogy a beruházásokra és az iparra épülő növekedés, ami a 90-es, 2000-es években a tíz százalék feletti, időnként 14 százalékot is meghaladó növekedéshez vezetett, kifulladt. Már nem lehet több betont felhasználni, labdát fröccsönteni, laptopot összeszerelni, mint amennyire a világnak szüksége van. Ez a fajta extenzív, új erőforrások bevonásán alapuló fejlődés kifulladt, át kell állni a fogyasztáson meg a szolgáltatásokon alapuló fejlődésre. Ez nehézkes, sokéves folyamat, ennek a közepén vagyunk, ez együtt jár a gazdasági fejlődés lelassulásával."
A kínai lakosság vajmi keveset érez a változásból, Salát Gergely emlékeztet rá, az életszínvonal évről-évre emelkedik, a fogyasztás például az első félévben mintegy 10 százalékkal bővült, az internetes kereskedelem pedig 40 százalékkal szárnyalta túl az előző év azonos időszakát Kínában.
Hanganyag: Király István Dániel




