Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.19
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Kemény szankciókkal fenyegeti Cameron az alkalmazottaikat rosszul fizető munkaadókat

Az eddigieknél is keményebb szankciókkal fenyegette meg az alkalmazottaikat törvénytelenül alacsony bérért foglalkoztató munkaadókat kedden a brit miniszterelnök. David Cameron a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap keddi kiadásában megjelent politikai évadnyitó cikkében közölte: a kormány jövő áprilistól bevezeti az úgynevezett nemzeti megélhetési bérminimumot az alacsony keresetűek számára.

A kezdeményezés - amely már szerepelt az idei pénzügyi év költségvetésében - a 25 év feletti, hetente legalább 35 órát dolgozó munkavállalókra vonatkozik, és az érintettek számára gyakorlatilag felváltja a jelenleg érvényes minimálbért.

Cameron keddi cikke szerint a program alapján az új bérminimum az évtized végéig fokozatosan 9 fontra (3900 forintra) emeli az érintett alkalmazottak minimális órabérét, de már 2016 áprilisától átlagosan heti 20 font (8700 forint) béremelkedést jelent majd.

A brit kormányfő szerint azonban mindezt törvényileg érvényesíteni is kell. Cameron közölte: jóllehet a brit kormány már korábban a kétszeresére emelte a minimálbért meg nem fizető munkaadók pénzbírságát, most azonban ezt az új bírságot is megkétszerezi.

Mindemellett külön munkacsoport jön létre az adó- és vámhivatalon belül a minimálbértörvényt megkerülő vállalkozások elleni büntetőeljárások megindítására, és már ősztől életbe lép az a szabály, amelynek alapján a foglalkoztatottak alulfizetésében vétkesnek talált igazgatókat akár 15 évre is el lehetne tiltani vállalatvezetői tisztségek betöltésétől - áll a brit kormányfő keddi cikkében.

Cameron szerint "a lelkiismeretlen munkaadóknak szánt üzenet az, hogy aki nem fizeti rendesen alkalmazottait, az megfizeti ennek árát".

Az intézkedéscsomaggal a brit kormány nem titkoltan az Európai Unión kívülről érkező bevándorlók számának csökkentésére is törekszik.

David Cameron már a nyár elején terveket jelentett be a londoni alsóházban a foglalkoztatást ösztönző előírások szigorítására. Az akkor körvonalazott szigorítási tervek között szerepelt annak a minimális bérnek a felemelése, amelyet a brit munkaadóknak igazolniuk kell ahhoz, hogy az EU-n kívülről toborzott munkavállaló egyáltalán vízumot kaphasson.

Emellett a brit kormány "szakképzési illetéket" is ki akar róni azokra a vállalatokra, amelyek nem EU-tagországokból érkező alkalmazottakat foglalkoztatnak. Az ebből befolyt összeget a brit fiatalok szakképzésének fejlesztésére fordítanák.

A szigorítási terveket ismertető júniusi parlamenti felszólalásában Cameron kijelentette: a brit vállalatok számára eddig túlságosan könnyű volt a külföldi munkaerő toborzása, és ezért nem fordítottak időt és energiát a hazai munkaerő továbbképzésére.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×