New Yorkból indult és Liverpoolba tartott a Lusitania óriásgőzös, az addig épített legnagyobb hajó, fedélzetén 1266 utassal és 696 fős személyzettel. A német nagykövetség közleményben figyelmeztette az utasokat, hogy a tengeri blokád miatt a hajót elsüllyeszthetik.

Máig nem tisztázott, hogy az utasszállító hajón, amelyet az amerikai kormány az építési költségek egy részéért cserébe katonai célokra is használhatott, voltak-e Európába szánt fegyverek. A németek katonai célpontként tekintettek rá.

A hajó 1915. május 7-én érte el a háborús övezetnek számító ír partokat. A National Geographic az események után 79 évvel készített műsorában még megszólaltatott egykori gyermekeket, akik túlélték a támadást.

Az U-20-as német tengeralattjáró egyetlen torpedóval eltalálta a hajó orrészét. Máig sem tudni, mi okozta a második robbanást: a széngőz, de akár a raktárban feltételezett lőszer is berobbanhatott.

A hajón pánik tört ki. Megszűnt az energiaellátás, a vízzáró ajtókat nem tudták becsukni. Az S.O.S. jelet csak elemes adóról tudták küldeni. Az utasok mentésére a megdőlt hajó 22 mentőcsónakjából csak nyolcat tudtak vízre bocsátani.

A Lusitania 18 perc alatt elsüllyedt. A támadásban 1200 ember vesztette életét. A katasztrófa tovább rontotta az amúgy is feszült viszonyt Németország és az Egyesült Államok között.

A németek a washingtoni tiltakozás hatására egy időre fel is függesztették a korlátlan tengeralattjáró háborút. Amikor a németek később újabb amerikai hajókat süllyesztettek el, az Egyesült Államok 1917-ben hadat üzent a központi hatalmaknak.