Egyelőre nem világos az eset jelentősége, mindamellett egy japán bíróság - a 2011-es fukusimai atomerőműben történt katasztrófa miatt a nukleáris energia biztonságos használatával kapcsolatos aggodalmakat elutasítva - szerdán jóváhagyta egy atomerőmű újraindítását.
A miniszterelnöki hivatalnál készített videofelvételeken látható volt egy propelleres szerkezet, amelyet egy dobozba tettek, majd kék ponyvával letakartak. A drónra egy sugárzásra figyelmeztető matricát ragasztottak, ködgyertyát és egy kis műanyag palackot erősítettek. Volt rajta egy videokamera is. Azt egyelőre nem tudni, mi volt a palackban.
Az NHK közszolgálati televíziónak egy tisztviselő azt mondta, hogy az 50 centiméter átmérőjű drónra szerda reggel bukkantak a miniszterelnöki hivatal tetején.
Japánban a légügyi törvények nem tiltják a 250 méter magasságban vagy az alatt haladó pilóta nélküli eszközöket, kivéve, ha azok a polgári repülőgépek útvonalán haladnak. A távol-keleti országban egyébként egyre népszerűbbek az apró méretű drónok, amelyek alkalmasak légi felvételek készítésére vagy más célokra.
Abe Sindzó kormányfő nem tartózkodott szerdán hivatalában, ugyanis jelenleg Indonéziában van, ahol részt vesz az Ázsia-Afrika csúcstalálkozón.
MÁV: összeomlott a vasúti közlekedés több fővonalon is





