Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Szaúd-Arábia jelentős katonai erőt vezényelt a jemeni határhoz

Jelentős katonai erőt, nehézfegyvereket, köztük tüzérségi eszközöket vezényelt a szaúd-arábiai hadsereg a jemeni határhoz - közölték kedden amerikai kormányforrások.

Két amerikai kormányilletékes szerint a szaúdi haderő felvonultatása történhet akár támadó, akár védekező céllal, két másik washingtoni tisztségviselő pedig inkább az utóbbi eshetőséggel számol.

Egy másik, ugyancsak névtelenül nyilatkozó washingtoni kormányilletékese "jelentősnek" minősítette a térségbe vezényelt szaúdi haderőt, és nem zárta ki, hogy a hadsereg légicsapásokra készül a húszi lázadók ellen, hogy megvédje az Ádenbe menekült jemeni elnököt, Abed Rabbo Manszúr Hádit a dél felé nyomuló húszi lázadóktól.

Egyelőre nem tudni, hogy mekkora haderőről van szó, és pontosan mely határszakaszhoz vezényelték. A washingtoni kormányzat hírszerzési információkat kért a szaúdi csapatmozgásról.

A brit hírügynökség szerint a haderő felvonultatása növeli annak a veszélyét, hogy Szaúd-Arábia belesodródik a súlyosbodó jemeni katonai konfliktusba.

A szaúdi külügyminiszter hétfőn felszólította a stratégiai fontosságú Báb-el-Mandeb-szorost fenyegető jemeni húszi síita milicistákat, hogy vessenek véget az "államcsínynek", és állítsák vissza az Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök képviselte törvényes hatalmat.

A Vörös-tenger és az Ádeni-öböl között átjárást biztosító Báb-el-Mandeb-szoroson keresztül halad a világ tengeri kereskedelmének jelentős része. A partvidék húszi ellenőrzés alá kerülése nemzetközivé tágítaná a jemeni konfliktust, a nagyhatalmak ugyanis nem nézhetnék tétlenül, hogy a Hormuzi-szorost ellenőrző Iránnal feltehetően kapcsolatban álló erők megvessék a lábukat Báb-el-Mandebnél. A szoros stratégiai fontosságú több ország, így Egyiptom és Izrael számára is.

Abed Rabbo Manszúr Hádi kedden a jemeni katonai beavatkozás támogatására kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát.
Az államfő a BT-nek küldött levelében arra kérte a testületet, határozatban engedélyezze a Jemennek "segíteni kívánó országoknak, hogy bármifajta eszközzel nyújtsanak azonnali segítséget a legitim jemeni hatalomnak, hogy megvédjék Jement és megfékezzék a húszik agresszióját".

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×