Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

A brit kiképzők megkezdték az ukrán katonák felkészítését

Megkezdte az ukrán hadsereg katonáinak kiképzését egy kis létszámú brit egység a kelet-európai ország déli részén - jelentette csütörtökön a BBC brit közszolgálati média.

A hosszú távú kiképzési program, amelyet David Cameron brit kormányfő február végén jelentett be, az első ilyen kezdeményezés egy nyugati ország részéről a kelet-ukrajnai válság kitörése óta.

A 35 fős brit kiképzőegység a dél-ukrajnai Mikolajiv városában kezdte meg a munkát. A kiképzők két hónapig fognak Ukrajnában tartózkodni, ahol az oroszbarát szakadárok ellen harcoló alakulatok tagjait harctéri védekező taktikák elsajátításában segítik és segítségnyújtásra készítik fel - közölte a BBC saját értesülésére hivatkozva.

A brit kormány különböző halált nem okozó eszközökkel, így például éjjellátó szemüvegekkel, elsősegély-csomagokkal és hálózsákokkal is támogatja az ukrán fegyveres erőket.

A következő hetekben további brit kiképzőcsapatok érkeznek majd Ukrajnába, de a lépés alapvetően jelképes jellegű, amely nem fogja megváltoztatni az ukrajnai válság katonai erőviszonyait - közölte a BBC.

Cameron februárban azt mondta, a brit alakulat gyalogsági, logisztikai és egészségügyi kiképzéssel segíti majd az ukrán fegyveres erőket, de Nagy-Britannia fegyvereket nem szállít Ukrajnának, és a kiképzők a konfliktusövezettől messze végzik majd munkájukat.

Ezzel párhuzamosan a kijevi elnöki hivatal arról számolt be csütörtökön, hogy az Egyesült Államok az ukrán Nemzeti Gárda 780 tagjának kiképzését vállalta. A hivatal közleménye szerint Barack Obama amerikai elnök erről szóló döntéséről Joe Biden amerikai alelnök tájékoztatta Petro Porosenko ukrán államfőt telefonbeszélgetésük során.

Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×