Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Az Iszlám Állam elfogadta a Boko Haram hűségnyilatkozatát

Az Iszlám Állam terrorszervezet elfogadta a nigériai Boko Haram szélsőséges iszlamista csoport hűségnyilatkozatát egy csütörtökön az interneten megjelent hangfelvétel szerint.

Ennek értelmében a Szíria és Irak egy részét elfoglaló szervezet üdvözli dzsihadista testvéreit a Boko Haramban és Nyugat Afrikában. A felvételen Abu al-Adnani szóvivő az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi nevében fogadta el a felajánlkozást, és azt tanácsolta, hogy azok a harcosok, akik nem jutnak el Szíriába és Irakba, Afrikában kapcsolódjanak be a küzdelembe.

A nyugati, demokratikus értékeket és tanítást elutasító Boko Haram hat éve kezdett szélsőséges hadjáratba Nigéria, majd később a szomszédos Csád, Niger és Kamerun területén középkori iszlamista tanokat terjesztve, és ezreket ölt meg törekvése során, hogy saját országot hozzon létre ezen a vallási alapon a térségben. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetből kinőtt Iszlám Államnak ez már sikerült: kalifátust kiáltott ki Irak és Szíria területének egy részén, és hírhedtté vált tömeges kivégzései, túszok lefejezése, kisebbségek elűzése és emberrablások miatt.

Az üzenetben a szóvivő jelentéktelennek minősítette az iraki kormányzati erők ellentámadását Tikrít város térségében, és azt állította, hogy erőik rendíthetetlenek, még nagyobbak és folyamatosan győznek. Az ellenfeleik előrenyomulásáról szóló jelentéseket al-Adnani megtévesztőnek nevezte. Ez a háború a támadásokról és visszavonulásokról szól - mondta.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×