Infostart.hu
eur:
363.73
usd:
324.33
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Gyógyultan távozott a kórházból a Londonban ebolafertőzéssel kezelt ápolónő

Gyógyultan távozott szombaton a kórházból egy skót ápolónő, akit egy hónapig kezeltek ebolafertőzéssel Londonban, és egy ideig válságos volt az állapota.

A 39 esztendős Pauline Cafferkey december végén tért haza casablancai és londoni átszállással Glasgowba az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai Sierra Leonéból, ahol egy brit önkéntes csoport tagjaként segédkezett az ebolajárvány leküzdésében. Néhány nappal hazatérése után megállapították, hogy ebolabetegségben szenved, miután a fertőzés kezdeti tüneteivel jelentkezett a hatóságoknál.

Ezután különleges biztonsági intézkedések közepette átszállították Glasgowból a londoni Royal Free kórházba. Nagy-Britanniában ezt a kórházat jelölték ki és szerelték fel az ebolafertőzöttek biztonságos elkülönítésére és kezelésére.

A Royal Free január elején bejelentette, hogy a beteg állapota válságosra fordult. Nem sokkal később a kórház azt közölte, hogy az ápolónő állapota az intenzív kezelés hatására stabilizálódott, szombaton pedig a beteg az orvosi közlemény szerint teljesen felgyógyulva elhagyhatta a kórházat.

Pauline Cafferkey a BBC-nek nyilatkozva szombat este elmondta: volt egy időszak, amikor maga sem reménykedett abban, hogy életben marad. Hozzátette: még most sem érzi "százszázalékosan" magát, meglehetősen gyenge, és a válságos állapotban töltött egy hét "teljesen kiesett" az életéből, abból az időből semmire nem emlékszik.

Arra a kérdésre, hogy visszamegy-e az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai térségbe, Pauline Cafferkey azt mondta: egyelőre szünetelteti jószolgálati munkásságát, és most elsősorban családjához és napi munkájához szeretne visszatérni.

Az ápolónőt egy meg nem nevezett kísérleti vírusellenes gyógyszerrel és a fertőzés túlélőitől származó vérplazmával kezelték.

Az egyik vérplazmadonor William Pooley, az első brit ebolafertőzött volt, akit ugyanebben a londoni kórházban kezeltek tavaly augusztusban. A fiatal férfit - aki egy jótékonysági szervezet egészségügyi szakértőjeként szintén az ebolajárvány leküzdésében segédkezett Sierra Leonéban - már betegen szállították haza, és néhány hét múlva szintén gyógyultan távozott a Royal Free kórházból.

Pooleyt a ZMapp nevű új vírusellenes gyógyszerrel kezelték, amelyet az Egyesült Államokban több más ebolafertőzött esetében már alkalmaztak, Nagy-Britanniában azonban jelenleg nincs több ebből a gyógyszerből.

Pauline Cafferkey, aki a Save the Children nevű, beteg gyermekeken segítő jótékonysági szervezet önkénteseként dolgozott a nyugat-afrikai járványövezetben, az első brit állampolgár, akin már hazaérkezése után jelentkeztek az ebolafertőzés tünetei. Nagy-Britanniában az ebolavírus négy évtizeddel ezelőtti felfedezése óta eddig soha nem fordult elő behurcolt ebolafertőzés.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×