Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
325.82
bux:
0
2026. október 12. hétfő Miksa

Kínai tábornok: Peking nem patrónusa Phenjannak

Kína adott esetben nem fogja megvédeni Észak-Koreát - jelentette ki a kínai hadsereg nyugalmazott tábornoka, a nankingi katonai körzet parancsnok-helyettese a Global Times című napilap kínai nyelvű változatában, a Huancsiu Sipaóban.

Vang Hung-kuang, a népfront országos bizottságának tagja úgy vélekedett, hogy Peking nem avatkozna be, ha a phenjani rezsim összeomlana vagy háborúba keveredne. Ha Észak-Korea összeomlásra ítéltetett, akkor az ellen Kína sem tehet semmit - jegyezte meg.

Vang nem először fogalmazta meg véleményét az észak-koreai helyzetről kínai katonai szemszögből, és több cikket is írt már a nacionalista hangvételéről ismert lapba. A tábornok korábban határozottan kijelentette, hogy Észak-Korea nukleáris leszerelése egyértelmű érdeke Kínának, mert az a térségi stabilitás feltétele. Egyenesen azt állította, hogy csak akkor fejlődhet a két ország közötti kapcsolat zökkenőmentesen, ha Phenjan felhagy atomprogramjával. Ennek elérése pedig a kínai diplomácia sikerének igazi tesztje.

Vang hevesen kikelt magából idén márciusban is, amikor Észak-Korea keleti partjairól két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki kísérletképpen Japán irányába, s az egyik röppályájának vonalán haladt el hat perccel később a China Southern kínai légitársaság Tokióból Senjangba tartó repülőgépe 220 utassal a fedélzetén. Phenjan azonban a kísérletről nem értesítette szomszédját.

Vang legfrissebb cikkében megállapította, hogy Peking képtelen befolyásolni a Koreai-félsziget helyzetét, és nem is kíván semmiféle új háborúban részt vállalni. Kínának nincs szüksége arra, hogy tüzet csiholjon, majd megégesse magát - jegyezte meg. "Nincs már olyan, hogy szocialista tábor. (Ezért) nincs szükség arra, hogy a fiatal kínai generáció egy másik országért harcoljon" - fogalmazott.

A tábornok mindazonáltal nem értett egyet Phenjan "démonizálásával" vagy az emberi jogok ürügyén a belügyeibe való beavatkozással. Hazája és Észak-Korea viszonyát illetően megjegyezte, hogy álláspontja szerint Pekingnek nem kell túlságosan kedvesnek lennie Phenjanhoz, de nem is kell teljesen magára hagynia.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Veszélyek a kötvénypiacon - Mi történik a tőzsdéken?

Veszélyek a kötvénypiacon - Mi történik a tőzsdéken?

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indulhat a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Gazdasági események szempontjából nem várható ma piacmozgató adatközlés, az iráni hírekre érdemes így elsősorban figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×