Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
315.09
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Obama pekingi csúcstalálkozóra készül

A jelenlegi nemzetközi környezet még inkább felértékeli a kínai-amerikai nagyhatalmi kapcsolatok új modelljének stratégiai jelentőségét - állapította meg Jang Csie-cse kínai államtanácsos hétfőn Pekingben, ahol a novemberi kínai-amerikai csúcstalálkozó előkészítésére érkezett Susan Rice-t, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadóját fogadta.

Jang, aki a kínai külügyek legmagasabb szintű irányítója, derűlátó hangnemben nyilatkozott, s nem szólt sem a két ország viszonyát jellemző bizalmatlanságról, sem az elő-előforduló súrlódásokról. Helyette a kapcsolatoknak az "elnökök közti konszenzuson alapuló" továbbfejlesztését és az APEC (Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés) novemberi pekingi ülésére időzített kínai-amerikai csúcstalálkozó megfelelő előkészítését emlegette.

Susan Rice, aki jelenlegi hivatali minőségében először jár a kínai fővárosban, azt hangoztatta, hogy a két ország kapcsolata nagyon fontos Washington számára, annak Barack Obama elnök kiemelt jelentőséget tulajdonít. Mint mondta, a magas szintű párbeszéd mindkét országnak és a nemzetközi közösségnek érdeke. Az amerikai főtanácsadó fontos mérföldkőnek nevezte Obama közelgő látogatását a kínai kormány vendégházában tartott tájékoztatóján.

Jang és Rice - a találkozóról - kiszivárgott értesülések szerint egy sor kétoldalú és nemzetközi kérdésről folytatott eszmecserét, így az amerikai szövetségesekkel fennálló tengeri területi vitákról, a kiberbiztonság kérdéseiről és a Peking által nehezményezett amerikai vízi- és légi felderítő tevékenységről. Napirenden volt a Koreai-félsziget helyzete és a Közel-Kelet aktuális kérdései is.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×