Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
314.79
bux:
150358.7
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Jól keresnek a Nemzetközi Törvényszék börtöneiben raboskodók

Akár a szerb miniszterelnöknél vagy az államfőnél is nagyobb fizetést kaphatnak azok, akik a hágai Nemzetközi Törvényszék által kijelölt európai börtönökben raboskodnak - adta hírül a szerb sajtó a némileg szenzációhajhász módon tálalt, de valós alapokon nyugvó információt.

A Blic című belgrádi napilap információját számos írott és elektronikus orgánum ismertette. Eszerint a Finnországban vagy Norvégiában raboskodó foglyok a börtönben végzett munkával akár havi több mint 1200 eurót (377 ezer forint) is megkereshetnek, míg Aleksandar Vucic szerb kormányfő fizetése csupán 1070 euró (336,5 ezer forint), Tomislav Nikolic elnök pedig 1100 euróért (346 ezer forint) végzi a munkáját.

A belgrádi lap a büntetés-végrehajtási intézetekben kapható órabérekről is közölt adatokat. Nebojsa Pavkovic tábornok például - akit 22 évre ítéltek koszovói albánok deportálásáért, üldözéséért és meggyilkolásáért - finn börtönében fa- vagy fémfeldolgozásért, emléktárgyak készítéséért vagy mezőgazdasági munkálatokért hét eurót, azaz több mint 2200 forintot is kaphat óránként. (1 euró=314,51 forint)

A Blic azt is kiszámolta, hogy legalább még két szerb elítélt kereshet többet a szerb államvezetésnél: a szintén Finnországban ülő Momir Nikolic - akit bosnyákok kínzásáért és megöléséért ítéltek el -, valamint a Norvégiában raboskodó Radomir Kovac, aki a boszniai Focában nőkön és lányokon elkövetett erőszak miatt tölti 22 éves büntetését.

A dán és francia börtönökben ülők körülbelül 800 eurót (251,6 ezer forint) kereshetnek meg havonta, míg a legrosszabbul azok jártak, akik Észtország valamelyik börtönébe kerültek, ott ugyanis fizikai munkával vagy a fegyház birtokain végzett mezőgazdasági munkával havonta maximum 255 euró (80 ezer forint) kereshető meg.

Magdalena Spalenska, a NT szóvivője a fegyencek fizetésével kapcsolatban a lapnak kifejtette, hogy az összegek megállapításához a törvényszéknek nincs köze, azokat az adott ország igazságszolgáltatási szervei határozzák meg, és ugyanazok a szabályok vonatkoznak a Hágából érkező foglyokra, mint a többi elítéltre.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Már több mint 50 százalékos pluszban a Rába!

Már több mint 50 százalékos pluszban a Rába!

Tegnap erős napot zártak a tőzsdék Amerikában, miután a legfrisebb fogyasztói árindex adatok közlése után a befektetők egyre agresszívabban kezdi kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Ezt követően Ázsiában ma reggel többnyire pozitív hangulatban zajlott a kereskedés, Európában pedig emelkedést láthatunk.  A magyar tőzsdén a vezető papírok kisebb elmozdulások vannak, a Rába részvényei viszont már több mint 50 százalékos pluszban vannak, miután az osztrák versenyhatóság is jóváhagyta a CSG részesedésszerzését a Rábát közvetetten birtokló társaságban, valamint a Hirtenberger Defence Systemsben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×