A 41 esztendős olasz külügyminiszter a balközép irányzatú Matteo Renzi miniszterelnök kormányának egyik legfiatalabb tagja, aki kétségtelenül gazdag politikai karriert tudhat már most is maga mögött.

Rómában született 1973. június 16-án Flavio Mogherini neves rendező és forgatókönyvíró lányaként. A római La Sapienza egyetem politikatudományi szakán végzett, szakdolgozatának témájául pedig az iszlámot választotta, azon belül is a politika és a vallás kapcsolatát boncolgatta. E munkáját Erasmus-ösztöndíjasként a franciaországi Aix-en-Provence-ben írta. A Közel-Kelet később is egyik kedvenc kutatási területe maradt, a Renzi vezette Demokrata Párt (PD) képviselőjeként gyakran utazott abba a térségbe.

Politikai karrierje 1996-ban indult, amikor beiratkozott a baloldali demokraták ifjúsági szervezetébe, melynek hamarosan a vezető testületébe is bekerült. Az olasz parlamentbe 2008-ban került be a PD képviselőjeként, a 2013-as parlamenti választások után is törvényhozói mandátumot nyert. Tavaly decembertől pártján belül az európai és nemzetközi ügyek felelőse lett.

Sokan hiányolják európai szintű politikai tapasztalatát, holott az Európai Ifjú Szocialisták (ECOSY) tanácsának tagjaként is tevékenykedett, később pedig az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében az olasz delegáció tagjaként e szervezet védelmi bizottságának a titkára is volt, 2013. augusztus 1-től pedig az olasz delegáció tagja a NATO Parlamenti Közgyűlésében.

Az olasz diplomácia vezetését február 22-én vette át Renzi kormányában, ezen a poszton a 65 éves, hatalmas nemzetközi tapasztalattal rendelkező Emma Boninót követte, mint ahogy az európai kül- és biztonságpolitikai főképviselő székében is egy idősebb női politikust váltott Catherine Asthon személyében.

Az a tény, hogy most az Európai Unió diplomáciájának a kormányrúdjához került, sokak szerint Matteo Renzi pártjának a diadalát jelenti, melynek hátterében az áll, hogy a PD az európai parlamenti választásokon elsöprő, 40,8 százalékos győzelmet aratott, és ezzel az európai parlamenti szocialista pártok rangsorában az élre került.

A Mogherini személyét ellenzők éppen azzal érvelnek, hogy nem lett volna szabad "fiatal", "tapasztalatlan", a nagyágyúkhoz képest viszonylag ismeretlen személyre bízni az EU külpolitikáját éppen olyan időszakban, amikor a nagy válságok közepette (Ukrajna, Irak, Szíria) erős kézzel kellene egységet kovácsolni a szervezeten belül. A Financial Times (FT) tekintélyes brit gazdasági, politikai napilap európai kiadása a napokban így vélekedett: "ha (Mogherini) kapja a posztot, akkor ugyanaz a logika érvényesül, amely alapján Catherine Ashtont is kiválasztották. A tagállamok kifinomult alkut kötnek, amelyben minden szempontot figyelembe vesznek a szükséges tapasztalat kivételével".

Több kelet-európai ország is talált ellenérveket az olasz Mogherini megválasztása ellen, például azt, hogy szerintük az olasz külügyminiszter túlságosan "oroszbarát". Vagyis osztják az említett újság véleményét, miszerint Mogherini eddigi rövid külügyminiszteri karrierje arra utal, hogy Olaszország inkább a kedvére tenne Moszkvának, semmint hogy tengelyt akasszon vele.

Ezzel szemben sokan cáfolják az említett érveket, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke például "rendkívül hozzáértőnek és meggyőződéses Európa-pártinak" minősítette Mogherinit.

Az olasz nemzeti kebleket is dagasztja külügyminiszterük európai előrelépése. Az olasz hírportálokon - amelyek az európai "külügyminiszter" megválasztásáról számoltak be, idézve az "ismeretlenségéről" szóló minősítéseket - valamelyik hozzászóló ezt írta: "lehet, hogy ismeretlen, de legalább olasz ismeretlen".

Kétségtelen azonban, hogy Federica Mogherini "drukkerei" is óvatosan fogalmaznak. Szerintük ettől a pillanattól kezdve csak úgy felelhet meg a számára megelőlegezett bizalomnak, ha túllép az olasz külpolitika határain, és Európa egészének a hangját hallatja majd a mostani kényes nemzetközi helyzetben, úgy, mintha "nagyágyú" lenne.

Nem tudni, hogy például Ukrajna ügyében "ágyúként" akar-e majd dörögni az európai politika színpadán, de első nyilatkozatában valamiféle "bölcs kombinációról" beszélt, hangsúlyozva, hogy az Oroszország elleni további szankciók mellett nyitva kell hagyni az ajtót a diplomáciai rendezés előtt is.

Több európai politikus és kommentátor hangot ad azonban véleményének, hogy az európai külpolitika ügyében továbbra is Angela Merkel német kancellár személye lesz a meghatározó.