Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
315.62
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Az amerikai légitársaságok nem repülhetnek Irak felett

Az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) megtiltotta pénteken minden amerikai légitársaságnak az iraki légtér használatát, a közel-keleti országban zajló fegyveres konfliktus veszélyeire hivatkozva.

A honlapjára feltett közleményben a hivatal elsősorban az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet fegyveresei és az iraki biztonsági erők közötti "fegyveres konfliktus potenciális veszélyhelyzeteivel" indokolta a tiltást, amely közlése szerint további utasításig fennmarad.

Az FAA utasítása szerint a bagdadi repülésinformációs régióban (FIR) tilos az amerikai utas- és teherszállító gépek, valamint magángépek közlekedése.

A tilalmat azután jelentették be, hogy az amerikai légierő, Barack Obama elnök utasítására végrehajtotta első légicsapásait Észak-Irakban az Iszlám Állam szélsőséges csoportnak a kurd erőket támadó tüzérségi állásai ellen.

Közben a Turkish Airlines, amely az egyik legjelentősebb, az Irak nemzetközi légiforgalmát biztosító társaságok között, pénteken leállította az észak-iraki kurd autonóm terület székhelyére, Erbílbe irányuló járatait.

A török légitársaság azt követően állította le erbíli járatai, hogy várost megközelítették az Iszlám Állam Irakban előrenyomuló erői, és az amerikai légierő Erbíl közelében csapást mért pénteken a dzsihadisták tüzérségére.

"Erbíli járatainkat biztonsági okokból további utasításig töröltük" - tudatta közleményében a Turkish Airlines.

Az abu-dzabi központú Etihad légitársaság szintén leállította Erbílbe irányuló járatait.

A Lufthansa német légitársaság szóvivője szintén azt közölte, hogy biztonsági okokból - egyelőre augusztus 11-ig - nem indít járatokat az iraki kurd autonóm terület székhelyére. Ugyanez vonatkozik a Lufthansa csoporthoz tartozó Austrian Airlines járataira is.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×