Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
315.71
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

A maláj repülőgép utasai közül azonosítottak 23 áldozatot

Eddig huszonhárom áldozatot tudtak azonosítani az igazságügyi orvos szakértők a július 17-én Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító 298 halottja közül - közölte pénteken a holland igazságügy-minisztérium.

A Malaysia Airlines repülőgépét az oroszbarát szakadárok kezén lévő Donyeck közelében lőtték le július 17-én, a halálos áldozatok közül 193 holland állampolgár.

Eddig 228 koporsót szállítottak Hollandiába, ahol az orvos szakértői vizsgálatok folynak. Egyelőre nem tudni, hogy minden áldozatot sikerül-e azonosítani.

Az újonnan azonosított elhunytak közül tizenhatan holland, ketten maláj állampolgárok, rajtuk kívül egy német, egy kanadai és egy brit áldozat kilétét is sikerült felfedni - olvasható az igazságügy-minisztérium közleményében.

Mark Rutte holland miniszterelnök csütörtökön közölte, hogy biztonsági okokra hivatkozva felfüggesztették a holttestek keresését, mivel a katasztrófa helyszíne közelében kiújultak az összecsapások az ukrán kormányerők és az oroszbarát szakadárok között. Emiatt pénteken visszautazott Hollandiába a holland, ausztrál és maláj hatóságok 142 szakértője.

Csütörtökön egy repülőgéppel a szerencsétlenség áldozatainak személyes tárgyait juttatták vissza a nyugat-európai országba.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×