Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Szakértő: nagy a tétje Sarkozy ügyének

Nagy a tét Nicolas Sarkozy korábbi francia államfő őrizetbe vétele és az ellene indított eljárás ügyében, hiszen ezzel eldőlhet, ki lesz a jobboldal jelöltje a következő elnökválasztáson - mondta Fejérdy Gergely, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa az MTI-nek.

Nicolas Sarkozy volt francia államfőt kedden vették őrizetbe Párizsban, és szerda hajnalban, csaknem 15 órás kihallgatását követően hivatalos eljárást indítottak ellene. A volt francia köztársasági elnök ügyében korrupció, befolyással üzérkedés, valamint nyomozási titok megsértése miatt folyik vizsgálat. Sarkozyt egy februárban indított nyomozás keretében vették őrizetbe.

A volt elnök egyik lehallgatott telefonbeszélgetéséből az derült ki, hogy a semmítőszék egyik magas rangú bírója, Gilbert Azibert egy folyamatban lévő nyomozás részleteiről rendszeresen tájékoztatja a volt államfő ügyvédjét. Kedden az ügyvéd és a bíró ellen vádat emeltek.

Fejérdy Gergely mindezzel kapcsolatban kifejtette: Sarkozyt illetően öt komolyabb ügyben is folyik eljárás, a legtöbb pénzügyi jellegű, és leginkább a választási kampány anyagi fedezetének nem törvényes úton történő biztosításáról szól. A keddi kihallgatáshoz vezető ügy is a 2007-es választási kampányhoz kapcsolódik, állítólag 2007-ben a Líbiában még hatalmon lévő Moammer Kadhafihoz és családjához köthető pénzekből finanszírozták a kampány egy részét - magyarázta.

A szakértő szerint nagyobb gondot jelent, hogy az esettel kapcsolatban telefonlehallgatások alapján kiderült: Sarkozy, korábbi hatalmával visszaélve, információkat szerzett az ügyeiről. Ez a legsúlyosabb szempontja az esetnek, miszerint Sarkozy igyekezett befolyásolni az ügyét - mutatott rá. Hozzátette: világossá vált, hogy Sarkozy elnöksége után is kiterjedt hálózatot tart fenn, amelyen keresztül - elsősorban a rendőrség és az igazságügyi szervek körében - információkat gyűjthet be, hogy megfelelően védekezhessen a folyamatban lévő eljárásokban.

A kutató hangsúlyozta: a történtek politikai súlya nemcsak azért óriási, mert először fordul elő az V. köztársaság történetében, hogy egy volt államfőt telefonon lehallgatnak, majd őrizetbe vesznek, hanem azért is, mert az európai parlamenti és korábban a helyhatósági választáson a francia politikai életet felborítva előretört a Nemzeti Front (FN). Ezek után nagyon fontos, ki nyerheti meg a következő elnökválasztást, ki állíthatja meg az FN erősödését - mondta.

Fejérdy Gergely emlékeztetett: bár Sarkozy 2012-ben kijelentette, hogy visszavonul a politikai élettől, Francois Hollande jelenlegi elnök népszerűségének csökkenésével párhuzamosan jelentősen emelkedett a népszerűsége, ezért valószínűnek tűnt, hogy a közeljövőben mégis visszatér a politikába. A mostani ügynek az a tétje, hogy Sarkozynek van-e egyáltalán esélye erre - emelte ki.

Véleménye szerint ha a volt államfőt bűnösnek találják, vagy más ügyben "előveszik", akkor nem sok esélye lesz arra, hogy 2017-ben újra elnöki pozícióba kerüljön.

Mindez felveti azt a kérdést is, hogy akkor ki lehet a jobboldal elnökjelöltje. Jelenleg Alain Juppé korábbi kormányfő az egyik legnagyobb esélyes - mondta.

Az elemző kitért arra is, hogy többen sürgetik a jobbközép Népi Mozgalom Uniójában (UMP), legyen végre elnökjelöltje a pártnak, hiszen a FN a nagy pártok megosztottságából kifejezetten sokat profitálhat.

Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×