A jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú néppárti frakciót vezető német Manfred Weber és a - szintén német - szociáldemokrata Martin Schulz megbeszélésén abban egyeztek meg, hogy a ciklus első felében a szocialisták, második felében (vagyis 2017 elejétől) pedig a néppártiak jelölhetik az EP-elnököt.

Ez a lépés és néhány más nyilatkozat összességében egy olyan, akár "nagykoalíciós" jellegűnek is minősíthető megállapodás magjának tekinthető, melynek keretében a szocialisták minden bizonnyal támogatják, hogy Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfő, a néppárti csúcsjelölt legyen öt évre az Európai Bizottság elnöke, a néppártiak pedig alighanem elfogadják azt, hogy az elkövetkező két és fél évben Schulz, a szocialisták csúcsjelöltje tölthesse be továbbra is az előző két és fél esztendőben már ellátott EP-elnöki tisztséget.

Közleményében Manfred Weber hangsúlyozta, hogy az EP két legnagyobb pártcsaládja a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés előmozdítása érdekében szükséges reformok mentén igyekszik megállapodásra jutni, és hozzásegíteni az uniót a tornyosuló kihívások megválaszolásához.

A május 22-25-én tartott EP-választásokon kialakult új összetételű Európai Parlament néhány kulcskérdésben megőrizte az előző testület jellegzetességeit, ám számos tekintetben jelentősen eltér attól. A folyamatosságot tükrözi, hogy az Európai Néppárt az eddigi összegzések szerint 221-et szerzett meg a 751 mandátumból. A néppártiaknak 274 képviselői helyük volt a régi, 766 fős parlamentben. A második helyen ismét az európai szocialisták végeztek, akik korábban 196, most 191 mandátummal rendelkeznek.

A harmadik legnagyobb erőt eddig a liberálisok jelentették, akik most a korábbi 83 helyett csak 67 képviselőt küldhetnek az EP-be, és ezzel a negyedik helyre kerültek. Megelőzte őket a viszonylag mérsékelten euroszkeptikusnak tartott konzervatívok és reformerek csoportja, amely az eddigi 57-ről 70 főre bővül. A Zöldek mandátumainak száma az eddigi adatok szerint 57-ről 50-re csökken. A Zöldeket az úgynevezett egyesült - lényegében a radikális - baloldal előzte meg, amely az eddigi 35-ről 52-re növelheti képviselői helyeinek számát.

Ami a radikálisan integrációellenes, populista pártok képviselőit illeti, 48 mandátuma van a Szabadság és Demokrácia Európája (EFD) nevű frakciónak (itt ülnek a brit Nigel Farage vezette UKIP képviselői), míg a fennmaradó 52 képviselő közül többen a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Front képviselőivel próbálkoztak közös frakció alakítására. Ennek a tömörülésnek azonban nem sikerült teljesítenie a frakcióalakítás azon feltételét, hogy legkevesebb hét különböző tagországból érkező EP-képviselőnek kell csatlakoznia.

Így az új EP-ben - egyelőre legalábbis - hét frakció lesz, valamint mintegy félszáz függetlennek számító képviselő, akik a megszólalási és pénzügyi lehetőségek szempontjából egyaránt hátrányosabb helyzetben vannak azoknál, akik frakciót tudtak alakítani.