Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.76
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Sting nem hagy vagyont a gyermekeire

A 62 esztendős Sting kijelentette, hogy nem hagy vagyont hat gyermekére, amije van, azt feléli, az utódainak pedig meg kell dolgozniuk a saját jövőjükért.

A világ egyik legsikeresebb rockzenésze, akinek jelenleg 180 millió font a becsült vagyona, a Daily Mail című brit napilap vasárnapi számában beszélt arról, hogy két házasságából született, 18 és 37 év közötti három fiának és három lányának maguknak kell kitaposniuk az utat, hogy megéljenek.

"Megmondtam nekik, hogy nem marad túl sok pénz utánam, mert elköltjük. Egy csomó kötelezettséget vállaltunk. Ami befolyik, azt el is költjük, és nem sok marad" - mesélte el őszintén a lapnak. Hozzátette, hogy egyébként sem akarja őket "vagyonkezelő alapokhoz kötni".

Dolgozniuk kell - mondta gyerekeiről, de azt is megjegyezte, hogy ennek ők is tudatában vannak, és nagyon ritkán kérnek tőle bármit, amit ő nagyra értékel. Persze, ha bajba kerülnének, akkor segítene rajtuk, de eddig még nem került sor ilyesmire. "Olyan a munkamoráljuk, hogy a saját erejükből akarják vinni valamire" - fűzte hozzá.

Sting szegény munkáscsaládból származik, anyja fodrász, apja pedig tejesember volt. Az interjúban 27 évvel a halála után is megindultan emlékezett meg apjáról.

A Police együttes egykori frontembere már nemcsak apa, hanem nagyapa is. Hét háza van Nagy-Britanniában, Olaszországban és az Egyesült Államokban, több mint százmillió lemezét vették meg, de ma is mintegy száz embert tart el, fizeti mások mellett az együttesét, a személyzetét, az ügyvédeket.

Sting kitért az októberben a Broadwayn debütáló The Last Ship című zenés darabjára is, amelyben apjával való, nem felhőtlen viszonyát elevenítette fel. Mint mondta, örülne, ha majd Londonban is műsorra tűznék.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×