Római szokás szerint Úrnapján (Corpus Domini) az egyházfő a lateráni Szent János bazilika előtt mutatott be szentmisét.
Ezt követően a római egyházmegye papjai és hívői körmenetben a másik nagy római bazilikához a Santa Maria Maggioréhoz vonultak, végighaladva Róma belvárosának utcáin. A Santa Maria Maggiore bazilikánál Ferenc pápa áldását adta a papok és hívők által vitt oltáriszentségre.
Ferenc pápa tavaly gyalog tette meg a két bazilika közötti alig félórás távolságot. Most zárt autóval ment a lateráni Szent János bazilikától a Santa Maria Maggioréig, ahol a körmenet érkezését várta. Autójával a körmenethez sem csatlakozott, hogy az utcán levők ne a pápát keressék a körmenetben, hanem az oltáriszentséget lássák meg - hangoztatta Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Lombardi atya elmondta, hogy Ferenc pápa azért kímélte magát, mivel szombaton a calabriai Cassano all'Ionióban tesz egész napos látogatást.
Rómában rendkívüli hőség és viharok vannak. Az egyházfő június első hetén is több elfoglaltságát lemondta gyengélkedésre hivatkozva.
A lateráni Szent János bazilikánál bemutatott szentmise homíliájában Ferenc pápa úgy fogalmazott, vannak emberek, akiket olyan éhség kínoz, amelyet nem lehet rendes étellel lecsillapítani. "Egyesek pénzzel, sikerrel, hiúsággal, mások hatalommal és büszkeséggel táplálkoznak (...) a világi táplálék azonban mérgezett és rabszolgájává tesz" - mondta az egyházfő.
Hozzátette, hogy az egyetlen étel, amely igazán képes csillapítani az éhséget az, amelyet az Úr asztalánál találunk. "Kérdezzük meg önmagunktól: melyik asztalhoz akarunk leülni, melyik ételt akarjuk fogyasztani" - hangsúlyozta Ferenc pápa.





