Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Komolyzenei kampányba kezd a brit általános iskolákban a BBC

Nagyszabású kampány keretében igyekszik megismertetni és megszerettetni a brit kisiskolásokkal a komolyzenét a BBC brit közszolgálati tartalomszolgáltató.

A Ten Pieces elnevezésű projekt keretében a szigetország általános iskoláinak diákjai vetítéseken és iskolai koncerteken vehetnek részt, illetve a BBC zenekarainak tagjai is ellátogatnak hozzájuk. A társaság szerint mintegy 150 művészeti szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez, amely a tervek szerint októberben indul.

A projekt egyike azon zenei programoknak, amelyeket a hét elején ismertetett Tony Hall vezérigazgató. A londoni Királyi Opera egykori vezetője szerint a klasszikus zene "jó egészségben van", ám jövőbeli népszerűsége csak akkor lesz garantált, ha "a gyerekek lehetőséget kapnak a megismerésére és megtapasztalására". Hozzátette, szeretnék a fiatalok számára izgalmassá és inspirálóvá tenni a klasszikus zene világát, amely nem szabad, hogy az elitre, illetve szűk hallgatóságra korlátozódjon.

A kezdeményezés a BBC eddigi legnagyobb hozzájárulása a brit zenei oktatáshoz. A társaság reményei szerint a Beethoven-, Sztravinszkij-, Händel- és Holst-darabokat is felvonultató projekt a szigetország összes általános iskolájába eljut. A program egy komolyzenei filmmel indul, amelyet a szigetország filmszínházaiban nézhetnek meg a fiatalok.

A projektben a kulturális műsorokat, komolyzenét és dzsesszt kínáló BBC Radio 3 is részt vesz. A kezdeményezés nagykövetei közt van Laura Mvula brit soulénekesnő és Nicola Benedetti skót hegedűművész is, aki "rendkívülinek" nevezte a programot.

A projektre a brit iskolai zeneoktatás jövőjét illető - a kormánytól és a városi tanácsoktól kapott támogatások csökkenése okozta - bizonytalanság közepette kerül sor.

"A klasszikus zene rendkívül hasznos a gyerekek számára. Nem csupán a kreativitásukra van hatással, hanem más tantárgyak, például a matematika tanulásában is segítheti őket, és a viselkedésükre is pozitív hatással van" - húzta alá a BBC szóvivője.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×