Infostart.hu
eur:
385.07
usd:
332
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

A cseh kormány is mérlegeli az egészségbiztosítók összevonását

Svatopluk Nemecek, cseh egészségügyi miniszter jelezte, hogy mérlegeli az állam által ellenőrzött három egészségbiztosító összevonását.

A miniszter szerint ez egy logikus változat. "Előbb azonban meg kell vizsgálni az összes egészségbiztosító működését és helyzetét" - jelentette ki Nemecek a közszolgálati televízió egyik vitaműsorában. Úgy véli, hogy a kérdés az év végéig eldőlhet.

Amennyiben összevonnák az Általános Egészségbiztosítót (VZP), a Belügyminisztérium Egészségbiztosítóját és a Katonai Egészségbiztosítót, akkor az új biztosítónak mintegy 8 millió ügyfele lenne, ami a csehországi biztosítottak több mint 75 százaléka.

Az új egészségbiztosító az elképzelések szerint 2016-ban kezdene el működni. Évi forgalma mintegy 181 milliárd korona lenne. A ma működő nyolc egészségbiztosító éves forgalma mintegy 240 milliárd korona.

A három állam által ellenőrzött egészségbiztosító összevonását Andrej Babis pénzügyminiszter is támogatja. "Ez mindenképpen jó ötlet. Minden fúzió azonban bonyolult, ezért el kell végezni a szükséges elemzéseket, nehogy az ügyfelek máshová menjenek" - nyilatkozta Babis.

A három érintett biztosító egyelőre nem nyilatkozott. A többi biztosító azonban jelezte, hogy ez a folyamat az egészségbiztosítás terén meglévő konkurencia megszűnéséhez vezethet.

Hasonlóan érvel a jobboldali ellenzék is. "Attól tartok, hogy elveszhet a piaci konkurencia" - reagált Leos Heger, volt egészségügyi miniszter (TOP 09).

A közszolgálati televízió azonban emlékeztetett: az egészségbiztosítók számának csökkentése a tavaly megbukott Petr Necas (ODS) kormány programjában is szerepelt. Heger, mint tárcavezető a belügyi és a katonai egészségbiztosító összevonását javasolta. Akkori nyilatkozata szerint az állam ezen 70 millió koronát takarított volna meg.

Csehországban jelenleg több egészségbiztosítós rendszer van érvényben. A kilencvenes évek közepén létrejött majdnem negyven egészségbiztosítóból azonban mára csak nyolc maradt meg a piacon. A legnagyobb az állam által felügyelt VZP, amelyhez a biztosítottak több mint 60 százaléka tartozik.

Szlovákiában már 2012 őszén jóváhagyta az egy egészségbiztosítós modell bevezetésének tervét Robert Fico kabinetje, az egészségbiztosítási rendszerbe befolyó források hatékonyabb kihasználására hivatkozva. Annak alapján Szlovákiában megszűnne az 1993-ban bevezetett több biztosítós egészségügy biztosítási rendszer és azt az egy - állami kézben lévő - egészségbiztosítós modell váltaná fel. Az átállás azonban az anyagiak hiánya miatt késik.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×