Infostart.hu
eur:
385.73
usd:
331.98
bux:
120779.31
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Közös külképviseletei lehetnek Szerbiának és Montenegrónak

Közös diplomáciai képviseletek felállításának lehetőségéről tárgyalt a szerb és a montenegrói külügyminiszter kedden Belgrádban.

Ivica Dacic és Igor Luksic megállapodott abban, hogy egyelőre csak az egymás országában helyet kapó külképviseletek elhelyezését segítik elő a megfelelő helyiségek biztosításával, nem zárkóztak viszont el attól a lehetőségtől sem, hogy a jövőben Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában lehetnek közös külképviseleteik, amelyeket az úgynevezett északi modell alapján állítanak fel.

Az északi vagy skandináv külképviseleti modell azt jelenti, hogy az adott országok nagykövetségei, illetve konzulátusai ugyanabban az épületben kapnak helyet. Az elnevezés a skandináv országok hasonló gyakorlatából ered. Ez a diplomáciai kapcsolatok gyors kialakítását, a harmadik piacon való közös fellépést, valamint a költségcsökkentést is elősegíti. A közös külképviselet csupán az épület, illetve a helyiségek megosztásában jelenik majd meg, a két ország diplomáciája továbbra is egymástól független marad.

Montenegró 2013-ban már megállapodott Macedóniával is a közös külképviseletekről, ehhez csatlakozhatna Szerbia is.

Montenegró 2006-ban vált ki az akkori Szerbia és Montenegró nevű államközösségből. A két ország 2007-ben kötött megállapodást úgynevezett megosztott diplomáciai képviseletekről több mint 40 olyan országban, ahol Montenegrónak nincs önálló képviselete.

Elhangzott, hogy a két ország kapcsolata sokkal jobb, mint a korábbi években, ennek pedig a közös érdekekben is meg kell jelennie, például az európai integráció vagy a gazdaság területén.

A kettős állampolgárság megadásáról azonban még folynak a tárgyalások, a két országnak ugyanis eltérő álláspontja van a témában. A tárcavezetők kiemelték, hogy ebben a témában nincs lehetőség kompromisszumos megoldásra. Szerbia továbbra is támogatja a szerb-montenegrói kettős állampolgárságot, a hatályos montenegrói törvények azonban nem teszik ezt lehetővé.

Címlapról ajánljuk
Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, ez már zsinórban a második olyan kereskedési nap volt, amikor mindhárom vezető amerikai index mínuszban fejezte napot. A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Az amerikai esést lekövetve az ázsiai piacokon ugyancsak negatív elmozdulások voltak jellemzők, viszont Európában pozitívabb a kép. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×