Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Teljes kapacitással működik a HungaroControl által irányított koszovói magas légtér

Teljes kapacitással működik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. által április eleje óta irányított koszovói magas légtér - jelentették be csütörtökön Budapesten.

A magyar légi navigációs szolgálat 700 kilométeres távolságból, távvezérléssel irányítja 6100-20 000 méter között a térség légi forgalmát a közelmúltban átadott új központból. Az első repülőgép április harmadikán a Swiss Tel Aviv-Zürich járatát teljesítő Airbus A321-es volt. A légtér irányítására a NATO 2012-ben kérte fel Magyarországot, miután erre sikeresen pályázott.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy a Koszovó feletti magas légtér megnyitása nemcsak diplomáciai siker, hanem komoly szakmai és technológiai teljesítmény is, ugyanis nem volt még példa arra az európai polgári légi közlekedésben, hogy egy nem szomszédos térség légterét egy másik ország irányítsa.

Hozzátette: Magyarország és a HungaroControl folyamatosan aktív szerepet töltött és tölt be most is az európai légiközlekedés hatékonyabbá tételében.

Hende Csaba honvédelmi miniszter azt mondta, a biztonság és a repülés nem lehet egyetlen ország ügye, sok nemzetnek közösen kell ezzel foglalkoznia, Magyarországra ebben minden partnere számíthat.

Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a légtér újranyitása jelentősen csökkentheti a légitársaságok kiadásait, ugyanis 370 ezer mérfölddel csökkenhet az európai légi útvonalak hossza, amivel 18 millió eurós költséget takaríthatnak meg.

Kiemelten fontos lépés ez akkor, amikor az unió a Single European Sky (Egységes Európai Égbolt) projektjén keresztül az irányítás költséghatékonyságát akarja jelentősen javítani és rövidíteni a légi útvonalakat - tette hozzá.

Joe Sultana, a 40 európai ország légiforgalmi irányító szolgálatát összefogó Eurocontrol légiforgalmi hálózati igazgatója elmondta: a szervezet folyamatosan együtt dolgozott a NATO-val az elvégzendő feladatok összeállításában, és a szektor megnyitása jelentős lépés az európai hálózat normalizálásában.

Anca Apahidean, a légitársaságokat tömörítő Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) kelet-európai régiójáért felelős igazgató közölte: az Európából a Közel-Keletre és Ázsiába irányuló forgalom útjába esik a koszovói magas légtér, amelyet eddig el kellett kerülniük a gépeknek, a megnyitással most jelentős költségeket spórolhatnak és a környezet terhelése is jelentősen csökkenhet.

A Koszovó feletti légtérben a HungaroControl a tervek szerint 180 ezer repülést irányít majd, az útvonal csökkenéséből évente 24 ezer tonnával kevesebb kerozint kell felhasználni, ennek nyomán 75 ezer tonnával csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás. A magyar légiforgalmi szolgálat 55 irányítót képezett ki a feladat ellátására.

Az ünnepség részeként a résztvevők felavatták a HungaroControl Igló utcai épülete mellett a Koszovó Parkot, ahol egy a térségben őshonos fát is elültettek. Az ünnepségen részt vett Patrick Auroy, a NATO védelmi beruházásokért felelős főtitkár-helyettese is.

A koszovói légteret 15 évvel ezelőtt, a balkáni háború miatt zárták le 1999-ben.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Több mint negyedszázados tárgyalássorozat végére tett pontot az Európai Unió és a Mercosur, amikor aláírták azt a partnerségi megállapodást, amely a világ egyik legnagyobb, közel 700 millió embert felölelő gazdasági térségét hozhatja létre. Az egyezség egy olyan időszakban született meg, amikor a globális kereskedelmet egyre inkább vámháborúk, korlátozások és geopolitikai széttöredezés jellemzi, és éppen ezért politikai értelemben is világos állásfoglalás a nyitottság és az együttműködés mellett. A megállapodás többmilliárd eurónyi vám eltörlésével, a piacok megnyitásával és a jogi kiszámíthatóság erősítésével érdemi növekedési és beruházási lökést adhat mindkét kontinensnek, különösen az exportáló vállalatok és a kis- és középvállalkozások számára. Stratégiai szinten Európa ellátásbiztonságát is erősíti a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés révén, miközben Latin-Amerikának technológiát, tőkét és magasabb hozzáadott értékű termelési lehetőségeket kínál. A jövő héten az Európai Parlamentben induló vita már nem csupán egy kereskedelmi egyezményről, hanem arról szól majd, hogy az EU és partnerei milyen szerepet kívánnak betölteni egy fragmentálódó világgazdaságban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének vendégcikke a Portfolio-n.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×