Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
319.87
bux:
151718.89
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Bejelentette lemondását a finn miniszterelnök

Jyrki Katainen finn miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy júniusban távozik a miniszterelnöki posztról. Egyúttal jelezte, hogy szívesen töltené be valamelyik európai csúcspozíciót.

A belső konfliktusoktól terhelt, hatpárti finn kormánykoalíciót vezető Katainen egy európai választási kampányeseményen közölte, hogy nem pályázik pártja, a Nemzeti Koalíciós Párt elnöki tisztségére a párt júniusi kongresszusán. Ez egyúttal azt jelenti, hogy Katainen távozik a miniszterelnöki tisztségből.

Katainen elmondta, hogy nem indul az európai parlamenti választásokon és hazájában sem pályázik parlamenti mandátumra, de szívesen lenne az Európai Bizottság tagja vagy töltene be más, magas rangú nemzetközi tisztséget. "Például az (európai) bizottsági tagság vagy különleges feladatok a bizottságon kívül, ezek érdekelnének" - fogalmazott.

A 41 éves politikus tíz éve áll a konzervatív párt élén és 2011 óta vezeti a finn kormányt.

Katainen úgy vélekedett, "alkalmas időpontban" adja át a kormányzást, mert Finnország "jó úton van". A sokszínű finn koalíciót mindamellett ellentétek feszítik: egyik tagja, a Baloldali Szövetség a múlt hónapban kilátásba helyezte a kormányból való kivonulását a tervezett költségvetési megszorítások miatt.

Finn tömegtájékoztatási eszközök elképzelhetőnek tartják, hogy a politikus az Európai Bizottság vagy az Európai Tanács elnöke szeretne lenni. Katainent az év elején több más politikus mellett az Európai Néppárt listavezetői tisztségének esélyesei között tartották számon, ám a konzervatív európai pártcsalád márciusban Jeane-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnököt választotta listavezetőjének.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Tisza-kormány: apad a Tisza a Medián szerint, Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Tisza-kormány: apad a Tisza a Medián szerint, Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Az Európai Bizottság javasolja a Magyarországnak még befagyasztva tartott 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás felszabadítását – jelentette be Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy ezzel a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek is visszatérhetnek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. Eközben tovább éleződik az ügyészség körüli konfliktus: hatóság félrevezetése, hamis vád és bűnpártolás minősített esete miatt tett feljelentést az aranykonvojügyben az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvédi iroda, miután Magyar Péter éjjel kommentekben üzent a Legfőbb Ügyészségnek. A magyar miniszterelnök bejelentette, hogy kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának teljes eltörlését a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén. A Medián friss felmérése szerint a biztos szavazók körében 4 százalékponttal csökkent a Tisza Párt támogatottsága a nyár közepe óta, a Fideszé pedig ugyanennyivel nőtt, a kormánypárt azonban így is 64–27 arányban vezet. Lannert Judit bejelentette, hogy év végére elkészül az új oktatási stratégia, és két lépcsőben indul a nevelést segítő, valamint a technikai dolgozók bérrendezése. A szerdai kormányzati fejleményekről percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×