Infostart.hu
eur:
385.46
usd:
331.93
bux:
122026.59
2026. január 16. péntek Gusztáv

Túlélte akasztását, de a kivégzést megismétlik

Túlélte az akasztást egy drogcsempészet miatt halálra ítélt férfi Iránban, és a hatóságok most arra készülnek, hogy megismétlik a kivégzést, amint az illető felgyógyult - írta csütörtöki számában a The Guardian című napilap.

A 37 éves férfin október elején hajtották (volna) végre az ítéletet az észak-iráni Horászán tartományban. Az akasztás után 12 perccel halottnak nyilvánították, és testét továbbküldték az illetékes hatóságoknak a temetés előkészítésére. Másnap azonban a halottasház egy munkatársa arra lett figyelmes, hogy bepárásodott a műanyag zsák, amelybe a testet becsomagolták. Kiderült, hogy a férfi életben maradt, így azonnal kórházba vitték, ahol az állapota azóta napról-napra javul - írta a The Guardian a Jam-e Jam iráni napilapra hivatkozva.

Az igazságügyi hatóságok most arra várnak, hogy a férfi teljesen felépüljön, hogy az akasztást meg tudják ismételni. A férfit egy kilogrammnyi "kristálymet" nevű amfetaminszármazék birtoklásáért ítélték halálra.

Emberi jogvédők szót emeltek az akasztás után életben maradt elítélt ügyében, és arra kérték a hatóságokat, kegyelmezzenek meg neki.

Az iráni jog értelmében a halálbüntetést csak tudatánál levő és relatív jó egészségi állapotú személyeken lehet végrehajtani. A szabályok szerint például az akasztást el kell halasztani terhes nők és súlyos betegek esetében. Ha pedig valakit megkövezés által ítélnek halálra - például házasságtörés bűntettében - és az illető valahogy túléli a borzalmas eljárást, akkor kegyelmet kap.

Iránban a gyilkosság, a nemi erőszak, a fegyveres rablás, a drogcsempészet és a házasságtörés elkövetőire szabható ki halálbüntetés. Az utóbbi években a perzsa állam mindig a legtöbb kivégzést végrehajtó országok közé tartozott. Az Amnesty International adatai szerint 2012-ben 314 embert végeztek ki, de a tényleges szám ennél is magasabb lehet.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×