Infostart.hu
eur:
385.48
usd:
332.02
bux:
121829.88
2026. január 16. péntek Gusztáv

Elutasította a ciprusi parlament a bankbetétek megadóztatását

Elutasította a ciprusi törvényhozás a bankbetétek megadóztatását, amely az euróövezeti mentőcsomag feltételét képezi.

Az eredeti tervekhez képest módosított, a 20 ezer euró alatti betétekre illetékmentességet nyújtó javaslatot a kormányzó jobbközép Demokratikus Tömörülés (Disy) kivételével valamennyi párt elutasította. Az 56 fős törvényhozásban 20 mandátummal rendelkező legnagyobb kormánypárt az előzetesen jelzetteknek megfelelően tartózkodott a szavazáson.

Averof Neofitu, a kormányzópárt alelnöke a szavazást követően úgy nyilatkozott: ma fél lábbal a szakadék felett állunk, de nem szabad, hogy az európai társaink irányában érzett jogos dühünk és keserűségünk vezérelje döntéseinket. A politikus, aki a tartózkodást az egyetlen felelősségteljes hozzáállásnak nevezte, arra szólított fel, hogy "ne lökjék ki Ciprust az euróövezetből". "Ez nem a szándékunk, nem ezt akarjuk, és nem ezt választottuk most" - fogalmazott.

A törvényhozás előtt összegyűlt, a tervezett intézkedés elleni tüntető tömeg üdvrivalgással fogadta a szavazás eredményét.

Kedden Nikosz Anasztasziadisz államfő úgy fogalmazott: a kormány már dolgozik egy másik terven.

A helyi média szerint a kormány most igyekszik újratárgyalni a mentőcsomag feltételeit az euróövezeti partnerekkel. Az elmúlt napokban több euróövezeti döntéshozó is világossá tette, hogy Ciprus saját maga döntheti el, hogy miként teremti elő a mentőcsomag keretében vállalt 5,8 milliárd eurós önrészt. Leszögezték ugyanakkor, hogy nem tudnak engedni a ciprusi hozzájárulás mértékéből, hiszen a jelenleg tervezett 10 milliárd eurónál nagyobb hitelfolyósítás már fenntarthatatlan szintre emelné a szigetország államadósságát.

Az euróövezeti pénzügyminiszterek szombaton abban állapodtak meg, hogy Ciprus 10 milliárd euró forráshoz jut, ha cserébe 10 százalékponttal emeli társasági adóját, a bankbetéteket pedig egyszeri illetékkel és kamatadóval terheli. A hírre a ciprusiak nagy része megpróbálta kimenekíteni megtakarításait a bankokból, emitt csütörtökig bezárták a ciprusi pénzintézeteket. A Moody`s hitelminősítő számításai szerint a ciprusi pénzintézetekben 2012 végén őrzött 68 milliárd eurónyi betét mintegy harmada orosz kézben van.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×