Infostart.hu
eur:
364.09
usd:
325.14
bux:
143886.24
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

"Környezeti terrorizmus" a hatalmas erdőtűz?

Feltételezhetően szándékos gyújtogatás okozta azt a Madrid közelében minap pusztító hatalmas erdőtüzet, amely miatt 2 ezer embert kellett kitelepíteni - közölték kedden az illetékes hatóságok.

A hatalmas tűz három várost is fenyegetett, és a lángok hat ponton egy időben csaptak fel, ami megalapozza azt a gyanút, hogy szándékos gyújtogatás történt - mondta a Cadena SER rádiónak Regina Planol, a helyi igazságszolgáltatás vezetője, "környezeti terrorizmusnak" nevezve a történteket. A lángokat végül sikerült megfékezni, és a tűzvészben senki nem sérült meg - tette hozzá. A spanyol állami televízió tájékoztatása szerint mintegy 20 négyzetkilométernyi terület égett le.

A mediterrán országban idén eddig mintegy 1500 négyzetkilométernyi területet perzseltek fel a lángok, három és félszer akkorát, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A szakszervezetek úgy vélik, hogy a madridi vezetés megszorító intézkedései nyomán a tűzoltóság számára nem áll rendelkezésre elegendő forrás a hatékony munkavégzéshez.

Közben Bosznia déli részén is gondot okoznak az erdőtüzek: a térségbe katonai helikoptereket küldtek az oltási munkálatok segítésére. A Balkán-félsziget más, aszálytól szenvedő országaiban, így Montenegróban, Szerbiában és Horvátországban is több helyütt felcsaptak a lángok. Szerbiában például 4050 hektárnyi erdő égett le az utóbbi néhány hétben.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×