Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.77
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Szlovákiában már nincs parlamenti mentesség

Ellenszavazat nélkül hagyta jóvá csütörtök délelőtt a pozsonyi törvényhozás a szlovák alkotmány módosítását, amelynek alapján szeptembertől gyakorlatilag megszűnik a parlamenti képviselők büntetőjogi mentessége.

A módosítás értelmében a képviselői mentesség csak a parlamenti felszólalásokra vonatkozik majd.

A képviselői mentesség szűkítésében előzetesen megegyezett az összes parlamenti párt, így az arról szóló szavazást nem előzte meg komolyabb vita.

A módosítást 145 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi parlament.

Az új szabályozás szerint így már a parlament képviselői ellen is indulhat büntetőjogi eljárás, azonban vizsgálati fogságba vételükhöz továbbra is szükség lesz a törvényhozás jóváhagyására.

Várhatóan már a közeljövőben megszűnhet a bírák büntetőjogi mentessége is, az erre vonatkozó jogszabály-módosítás kidolgozását őszre ígérte Pavol Paska, a pozsonyi parlament házelnöke.

Februárban - az előrehozott parlamenti választások előtti egyik utolsó döntéseként - a pozsonyi parlament már jóváhagyott egy, a mostanihoz hasonló jogszűkítést. A március elsején hatályba lépett módosítás - amelyet 147 igen szavazattal hagyott jóvá a 150 fős törvényhozás - a parlamenti képviselők, az államfő, az államügyészek, a bírák és a rendfenntartó szervek tagjainak szabálysértési mentességét szüntette meg.

A törvénymódosítás szeptember elsején, a szlovák alkotmány ünnepén lép hatályba.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×