Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
323.39
bux:
145215.89
2026. október 16. péntek Gál

Történelmi magasságokban a diplomások aránya

Történelmi magasságot ért el a diplomások aránya az Egyesült Államokban: a 25 év fölötti amerikaiak több mint 30 százalékának volt legalább egy alapképzéses (Bachelor) diplomája tavaly - derült az amerikai statisztikai hivatal legújabb jelentéséből.

A Census Bureau adatai szerint összesen 61 millió 25 év feletti amerikai, azaz a korcsoport 30,4 százaléka rendelkezett alapképzéses, mester, doktori vagy úgynevezett - orvosoknak, jogászoknak szükséges - szakdiplomával 2011 márciusában, míg 10 évvel ezelőtt ez az arány 26,4 százalék volt. 1998-ban pedig a korcsoport alig negyedének volt valamilyen diplomája.

A nagymértékű emelkedés valószínűleg annak is köszönhető, hogy a válság miatti leépítések az egyetemi végzettséggel rendelkezőket kevésbé érintették, de ha mégis, könnyebben tudtak új munkát találni.

A diplomások között 2008-tól kezdve folyamatosan alacsonyabb volt a munkanélküliek aránya, mint a kevésbé képzettek körében - áll a statisztikai hivatal közleményében.

Az elmúlt tíz évben jelentősen növekedett a diplomát szerző spanyol anyanyelvűek száma: míg 2001-ben 2,1 millió latinónak volt legalább alapképzéses diplomája, addig 2011-ben már 3,8 millió spanyolajkú rendelkezett egyetemi végzettséggel.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×