eur:
395.21
usd:
370.95
bux:
65130.91
2024. április 19. péntek Emma

A Tüntető az év embere

A névtelen, nagybetűs Tüntetőt választotta idén az év emberévé az amerikai Time magazin.

A lap szerkesztői a közel-keleti országokon végigsöpört "arab tavasz", valamint az Európát és az Egyesült Államokat is elérő tüntetéssorozatokat emelték ki. Véleményük szerint a tüntetők átformálják a globális politikát, világszerte "újraértelmezik az emberi erőt".

Az év emberét szerdán jelentették be az NBC csatorna The Today Show című műsorában.

A gyakran vitatott év embere címet a magazin 1927 óta ítéli oda olyan embereknek, tárgyaknak és gondolatoknak, akik, illetve amelyek jó vagy rossz irányban leginkább befolyásolták az adott év eseményeit.

Tavaly a Facebook alapítója és vezérigazgatója, Mark Zuckerberg, egy évvel korábban pedig Ben Bernanke Fed-elnök részesült a megtiszteltetésben. 2008-ban a frissen megválasztott Barack Obama amerikai elnök volt az év embere. A korábbiak között van mások között Bono, George W. Bush elnök és az Amazon.com internetes áruház alapítója és vezérigazgatója, Jeff Bezos.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 12:04
×
×
×
×