Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Durván támadta a palesztinokat egy befolyásos izraeli rabbi

A pusztulásukat kívánva durván támadta szombaton a palesztinokat egy befolyásos izraeli rabbi.

Ovadia Jószéf, az ultraortodox Sasz párt szellemi vezetője prédikációjában azt mondta, hogy "Abu Mazennek (Mahmud Abbász palesztin elnök mozgalmi neve) és ennek az összes gonosz embernek el kell tűnnie a föld színéről". Istennek sorscsapással kell sújtania az Izraelt gyűlölő gonosz palesztinokat - fogalmazott öt nappal az Izrael és a palesztinok közti közvetlen tárgyalások felújítása előtt a 89 éves rabbi.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala szerint Ovadia Jószéf megjegyzései nem tükrözik a kormányfő nézeteit, illetve az izraeli kormány álláspontját.

Szaeb Erekat, a palesztinok főtárgyalója szerint a rabbi kijelentéseivel lényegében a palesztinok elleni népirtásra szólított fel.

Ovadia Jószéf korábban is tett szélsőséges kijelentéseket. Az intifáda, a palesztin felkelés idején 2001-ben az arabok megsemmisítésére szólított fel, s azt mondta, tilos könyörületesnek lenni hozzájuk. Később azzal védekezett, hogy csupán az izraelieket megtámadó terroristákra vonatkoztak a kijelentései.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×