Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Daneels belga bíboros-érsek eltussolt volna egy pedofil esetet

Godfried Daneels bíboros-érsek, a belga római katolikus egyház volt vezetője idén tavasszal megpróbálta eltussolni az időközben lemondásra kényszerült bruges-i püspök ügyét. A pedofil püspök éveken át szexuális visszaélést követett el unokaöccse terhére.

Mindez a hétvégi belga sajtóban idézett magnófelvételekből derült ki, amelyekről Daneels érsek szóvivője elismerte, hogy hitelesek. Az áldozat által titokban rögzített beszélgetések idén áprilisban zajlottak le nagybátyjával, Roger Vangheluwe bruges-i püspökkel, egy rokonnal és Daneels bíborossal.

A felvételek szerint az idén januárban nyugállományba vonult Daneels azt kérte az áldozattól, hogy ne hozza nyilvánosságra a történteket, legalábbis a püspök 2011-ben esedékes visszavonulásáig.

A ma 42 éves egykori áldozat visszautasította Daneels indítványát, és megkérdezte, miért fontosabb az egyháznak a püspök, mint az áldozat sorsa.

Az első beszélgetés négyszemközt történt, Daneels és az áldozat között, aki elmondta, kötelességének érzi, hogy jelentse az egyházi hierarchiának az esetet. Kérte Daneels közbenjárását, aki azonban arra intette, hogy ne forduljon a nyilvánossághoz.

"A püspök jövőre amúgy is visszavonul, tulajdonképpen magának is jobb lesz, ha vár vele. Nem hiszem, hogy bárkinek is hasznára válna, ha most világgá kürtöli ezt" - hangzik Daneels tanácsa, aki elmondta azt is, hogy nem indíthat eljárást Vangheluwe ellen, és nem tájékoztathatja a Vatikánt, vagy XVI. Benedeket.

Ezt magának a püspöknek kell megtennie, vélte a bíboros. Figyelmeztette az áldozatot, nehogy megpróbálja megzsarolni az egyházat és felszólította, hogy bocsásson meg nagybátyjának, fogadja el annak bűnbánatát és "ne sározza be a nevét". Az unokaöccs így felelt: "Õ hurcolt engem a sárban, öt éves koromtól 18-ig". Cáfolta, hogy zsaroló szándéka lenne és megkérdezte a bíborost: "Miért őt szánja és nem engem?"

A második beszélgetés kiegészült a püspökkel és egy rokonukkal. A püspök bocsánatot kért és azt mondta, hogy éveken át kereste a módját, hogy jóvátegye tettét. A rokon azt válaszolta, "ez megoldhatatlan, teljesen szétszakította a családunkat". A bruges-i püspök a beszélgetést követően mondott le, a De Standaard flamand napilap szerint azután, hogy az áldozat rokona e-mailt küldött az összes belga püspöknek, követelve Vangheluwe távozását.

A De Standaard honlapja idézi az áldozat ügyvédjét, aki elmondja: Azért adták át a felvételeket az igazságügyi szerveknek, mert az egyház lejárató kampányt indított, azzal vádolva meg az áldozatot, hogy pénzt akart kicsikarni a püspöktől hallgatása fejében.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×