Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Újabb roma csoport kénytelen elhagyni Párizst

Több mint százötven romániai roma várakozott csütörtök reggel a párizsi Roissy repülőtéren arra, hogy hazainduljon. A bírálatok özöne ellenére a francia hatóságok közölték, hogy felgyorsítják a romák hazatelepítését.

Erős rendőrségi kíséret mellett két autóbusznyi roma férfi, nő és gyerek érkezett reggel a repülőtérre - jelentette egy tudósító a helyszínről. A romáknak utasfelvételre kellett jelentkezniük a Blue Air légitársaság Bukarestbe tartó egyik járatára.

Eric Besson bevándorlásügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy másnap két gép indul romákkal Romániába, az egyik Párizsból 158 fővel, a másik Lyonból 125 emberrel. Elmondta, hogy az év eleje óta több mint nyolcezer román és bolgár cigányt költöztettek haza Franciaországból, tavaly egész évben pedig csaknem tízezret. Bejelentette azt is, hogy "felgyorsítják a hazatelepítést".

Az ügyben éppen a napokban tárgyal Párizsban a francia kormánnyal való együttműködésről két román miniszter. Cvetan Cvetanov bolgár külügyminiszter pedig kedden telefonon beszélt Pierre Lellouche-sal, Franciaország Európa-ügyi államtitkárával.

Cvetanov a bolgár kormány "megértéséről" biztosította Párizst. Kiemelte, hogy "minden bolgár állampolgár köteles tiszteletben tartani a fogadó ország törvényeit és az európai követelményeket".

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×