Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Kínába utazott az észak-koreai diktátor a fiával

Kínába utazott Kim Dzsong Il észak-koreai vezető, akit kijelölt örököse, harmadszülött fia, Kim Dzsong Un is elkísért - közölte a dél-koreai sajtó kormányzati forrásokra hivatkozva csütörtökön.

Úgy tudni, hogy Kim Dzsong Il csütörtökön kora reggel az észak-koreai vezér különvonatán indult útnak Kínába. Az utazásnak sem a pontos helyszíne, sem oka nem ismeretes.

Kim Dzsong Il nagyon ritkán utazik külföldre, de május óta immár másodjára látogat el egyetlen nagyhatalmú szövetségeséhez. Májusi ötnapos vizitjén megbeszélést tartott Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnökkel.

Széles körben elterjedt spekulációk szerint a most 68 éves Kim Dzsong Il rossz egészségi állapotban van azóta, hogy 2008-ban valószínűleg agyvérzést szenvedett. Elképzelhető, hogy Kim Dzsong Il be akarja mutatni a kínai vezetésnek fiát, mint jövendőbeli utódját.

Észak-Koreában szeptemberben tart kongresszust a kommunista párt, ami az állam megalapítása, 1948 óta a harmadik alkalommal fordul elő. Elemzők szerint a tanácskozáson hivatalosan elindíthatják az "öröklés" útján Kim Dzsong Unt, azaz apja örökösének kiálthatják ki, biztosítva a családi dinasztia hatalmának továbbélését az országban.

Az észak-koreai vezető utazása egybeesik Jimmy Carter volt amerikai elnök magánjellegű látogatásával. Carter szerdán érkezett Phenjanba, hogy megpróbálja kieszközölni egy börtönbüntetésre ítélt amerikai állampolgár, a harminc éves Aijalon Mahli Gomes szabadon bocsátását. A bostoni férfit áprilisban ítélték 8 évi szabadságra, mert januárban kínai oldalról engedély nélkül átlépte az észak-koreai határt.

Jimmy Carternek már van gyakorlata az Észak-Koreával folytatott tárgyalásokban: 1994-ben Kim Dzsong Il apját, Kim Ir Szent sikerült rávennie arra, hogy elálljon a jongbjoni erőműben elhasznált nukleáris üzemanyag plutóniummá alakításától, amelyért a Clinton-kormányzat ENSZ-szankciók foganatosítását helyezte kilátásba.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×