Csütörtökön kétszázan rohamozták meg egy holland alapítású romániai bank székhelyét az erdélyi Brassó városban, miután a bank több ügyfele is panaszt tett amiatt, hogy bankszámlájukról jelentős pénzösszegeknek veszett nyoma.
A feljelentések nyomán a bank vezetősége belső vizsgálatot indított, majd az ügyészségen tettek feljelentést az egyik alkalmazott ellen. Az ügyben a fogyasztóvédelmi hivatal is vizsgálódott, és arra a következtetésre jutott, hogy a számlakivonatok szerint az ellopott pénz egy része külföldi bankszámlákra került.
A bank vállalta, hogy visszafizeti a keletkezett kárt, csakhogy az ügy sajtónyilvánosságot kapott, és csütörtökön reggel az emberek megrohamozták a bankot.
Omer Tetik, a bank alelnöke szerint az emberek többsége csak ellenőrizte bankszámláját, és anélkül távozott, hogy kivette volna pénzét. Ugyanakkor elismerte, hogy három ügyfél számlája felszámolását kérte.
Orbán Viktor szóvivője és Toroczkai László is reagált Magyar Péter paksi meghívására




