Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
315.02
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Eltitkolt olajszivárgás a Vörös-tengeren Hughadánál

Az egyiptomi hatóságok több napos titkolózás után elismerték, hogy szivárog az olaj egy olajfúró platformból a Vörös-tengeren, nem messze a népszerű üdülőhelytől, Hurghadától.

Magdi Radi egyiptomi kormányszóvivő szerint a tengerbe került olaj mennyisége nem számottevő. A szivárgást a múlt héten észlelték, és már jelentős mértékben elfojtották - tette hozzá.

A nyersanyag az egyiptomi turistaparadicsomtól, Hurghadától északra található Dzsebel al-Zejt olajplatformból szivárog. Az egyiptomi kormány napokon át titkolta a balesetet, egyes vélemények szerint azért, hogy ne riassza el a turistákat

Egy hurghadai környezetvédő csoport biológusa, Ahmed el-Drubi azt mondta, hogy a múlt héten csütörtökön leállt az olajszivárgást, de hétfő délután újra elkezdett ömleni az olaj a tengerbe. Egy szuezi olajipari cég névtelenül nyilatkozó illetékesei szerint az olaj mintegy 160 kilométeres partszakaszt szennyezett be, és üdülőhelyek is érintettek.

Mahmúd Iszmáil, a környezeti katasztrófák elhárításával foglalkozó hivatal vezetője ugyanakkor azt mondta, hogy a tengerpartokon okozott szennyezés minimális, és néhány nap alatt felszámolják a károkat. Elismerte ugyanakkor, hogy a vörös-tengeri szigeteken rosszabb a helyzet, és a korallzátonyok, illetve Tavíla-szigetek kármentesítése lesz a legnehezebb.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×