Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Vegyes a fogadtatása Andor László brüsszeli szereplésének

A képviselők több konkrétumot vártak egyes kérdések megválaszolásakor Andor László biztosjelölttől az Európai Parlament foglalkoztatás- és szociálpolitikai szakbizottságának meghallgatásán - mondta az InfoRádiónak a BruxInfo vezető elemzője. Fóris György ugyanakkor hozzátette, hogy a magyar jelölt a tisztség korlátozott kompetenciájából adódóan számos esetben nem is adhatott részletes választ.

Vegyes volt a fogadtatása Andor László biztosjelölt szereplésének szerdán az Európai Parlament foglalkoztatás- és szociálpolitikai szakbizottságának meghallgatása után - mondta az InfoRádiónak a BruxInfo vezető elemzője, aki hozzátette: bár hibát nem vétett, szakmailag felkészültnek bizonyult és minden kérdéshez hozzá tudott szólni, viszonylag kevés konkrétumot mondott.

Fóris György azonban hangsúlyozta: a foglalkoztatás- és szociálpolitikai terület, aminek Andor László a biztosjelöltje, viszonylag kevés uniós kompetenciával rendelkezik.

Andor László láthatóan törekedett arra, hogy korrekten válaszoljon minden kérdésre, de sok esetben arra hivatkozott, hogy az adott téma nem az ő területe, de egyeztet a bizottsági tagokkal. Sokszor tűnt úgy, hogy a visszakérdező képviselők többet várnak tőle - véli az elemző.

Fóris György szerint az összbenyomás nem feltétlenül kedvezőtlen, és mint fogalmazott: szinte kizárható, hogy elutasítják a jelöltségét.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ruff Bálint-interjú a tiszás táskás emberekről és a rezsicsökkentésről

A Népszabadságnak adott interjút a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ruff Bálint egyértelművé tette: a kormányzat zéró toleranciát hirdet az informális gazdasági érdekcsoportokkal szemben, a rezsicsökkentés rendszeréhez pedig mindaddig nem nyúlnak hozzá, amíg az ország el nem éri a teljes energiaszuverenitást.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×