Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.1
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Obamának fontos az internetes biztonság

Nagyobb figyelmet kellene fordítania az Egyesült Államoknak az internetes biztonságra Melissa Hathaway, akiről úgy tartják, hamarosan ő felügyelheti az elnök netes biztonságát. Nemrég adott le egy, a témát taglaló tanulmányt Barack Obamának.

Mint azt egy San Fransisco-i konferencián mondta, rengeteg behatoló lopkodja például a pénzt az interneten, de említette a szerzői jogok megsértését és titkos katonai adatok ellopását is. Arra szólította fel a biztonsági szakembereket és a magánszektort, hogy csatlakozzon a kormányhoz, és védjék meg együtt a "digitális országutat". Az ugyanis jelen van ma már a modern társadalom minden szegletében, és jelentős részt képvisel az amerikai gazdaságban és a nemzetbiztonságban is.

A tanulmányt a hónap végéig közzéteszik. Hathaway leszögezi ugyanakkor, hogy a feladat csapatmunkát igényel a továbbiakban. Hozzátette: nagyobb vitára akkor lehet majd számítani, ha az elnöknek és stábjának lesz ideje figyelmesen átolvasni a tanulmányt.

Barack Obamának nagyon fontos az internetes biztonság, azért is rendelte ezt a tanulmányt, hogy láthassa, miként lehetne újraalkotni a kabinet stratégiáját és hatékonyan kezelni a problémát.

A kormány saját tanácsadó testületet tart fenn a témában, továbbá készen állnak a tervek egy új netkommandó fölállítására a hadsereg számítógéprendszerének védelmére.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×