Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Európa konkrét lépéseket vár Barack Obamától

Zsúfolt program elé néz első hivatalos európai útján Barack Obama amerikai elnök. Először a csütörtökön induló G20-as csúcson vesz részt Londonban, ahol meg kell találni a kiutat a gazdasági válságból, majd Strasbourgba utazik a NATO tanácskozására. Ezt követően pedig Cseh- és Törökországba látogat.

Barack Obama valószínűleg Londonban szembesül azzal, hogy megválasztása utáni szimpátia után Európában is konkrét döntéseket várnak tőle. A húsz legfontosabb ipari országot tömörítő G20-as csoport csúcstalálkozója idején egy sor olyan csoport is tüntet majd a vezetők - így ellene is -, amely korábban örült a megválasztásának.

Obamának bent a tárgyalóteremben sem lesz könnyű dolga: az elmúlt hetekben már többfelől jelezték, mekkora felelőssége lesz a világgazdasági válságra adott nemzetközi válasz megformálásában. Annál is inkább, mert a résztvevők nagy része az Egyesült Államok laza pénzügyi ellenőrzését és a kipukkadt ingatlanlufit okolja a világon átsöprő pénzügyi sokkért.

Obama azzal érvelhet, hogy ő is örökölte a válságot a Bush-kormányzattól, és ebben némi megértésre számíthat. Az európaiak azonban vonakodnak attól, hogy hozzá hasonlóan csillagászati összegek elköltésével próbáljanak kilábalni a krízisből.

Strasbourgban, a NATO ünnepi ülésén is szimpátiával fogadják majd az európai szövetségesek az amerikai elnököt, még akkor is, ha pénzügyi helyzetük okán nem sietnek további katonákat felajánlani az afganisztáni akcióhoz. A strasbourgi 60. évfordulós ünnepi NATO-csúcs látványos eredménye lesz ugyanakkor a francia-amerikai közeledés újabb állomása, az, hogy Párizs hosszú évtizedek után visszatér a szövetség parancsnoki struktúrájába.

Obama a G20-as csúcs margóján találkozik Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel, akivel az utóbbi időben békülékeny hangnemű üzeneteket küldözgettek egymásnak, még akkor is, ha katonai vezetőik továbbra is bizalmatlanul szemlélik a másik országot. Kérdés, hogy beszélgetésük valóban újraindítja-e a kétoldalú viszonyt, ahogy az amerikai elnök szeretné.

Érdekes lesz Obama csehországi vizitje, különösen annak fényében, hogy az út előtt omlott össze Mirek Topolánek kormánya és azért is, mert a miniszterelnök "a pokolba vezető útnak" minősítette az Obama-kormányzat válságkezelő programját.

A körút állomása Törökország is, ahol a Bush-kormányzat évei alatt megerősödött a közvéleményben az Amerika-ellenesség. A Fehér Ház azonban reméli, hogy az új elnök új alapokra helyezheti a viszonyt szövetségeseivel.

Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×