Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Lengyelország nem kap, hanem esetleg ad hitelt az IMF-nek

Lengyelország nem kap hitelt a Nemzetközi Valutalaptól (IMF), ellenkezőleg, az IMF számára való hitelezést, az IMF alapfeltöltésében való részvételt vette fontolóra a kormány, mondta csütörtök este Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter Brüsszelben, hatásában jócskán helyesbítve miniszterelnöke, Donald Tusk korábbi nyilatkozatát.

A lengyel miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben tárgyalásokat jelentett be a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), új hitelkeretről Lengyelország számára, jelentette a lengyel PAP hírügynökség néhány órával korábban, a miniszterelnök e kijelentéséből vonva le következtetését: - Együttműködésről, és nem pedig segítségről fogunk tárgyalni, új hitelvonal megnyitásáról. Lengyelország nincs olyan helyzetben, mint mások, nem kell segítségért könyörögnie.

Tusk azt mondta, hogy Lengyelországnak "tanúkra" van szüksége hitelképessége bizonyításához, és az IMF "éppen ilyen tanú". A kormányfő azonban nem említette, hogy ki ad hitelt kinek. Nyilatkozata értetlenséget, meglepetést okozott, és bizonyosan hozzájárult a zloty napi leértékelődéséhez.

- Szó sincs IMF-segítségről Lengyelország számára, Lengyelországnak nincs szüksége ilyen segítségre. Nagyon valószínű, hogy az EU legalább 75 milliárd dollárral vesz részt az IMF hitelalapjának megkétszerezésében, 500 milliárd dollárra 250 milliárdról. Lengyelország hozzájárulása ehhez 1,5 milliárd környékén lehetne - mondta Rostowski.

- A miniszterelnök arra célzott, hogy különbség van olyan országok között, mint Ukrajna, amelyeknek szükségük van ilyen segítségre, és olyan országok között, mint Lengyelország, amelyeknek nincs szükségük ilyen segítségre. Félreértés történt - tette hozzá.

Nem zárható ki, hogy idén visszaesik a lengyel gazdaság, összefüggésben a világgazdasági körülményekkel, mondta a Lengyel Nemzeti Bank kamatalakító pénzügypolitikai tanácsának egyik tagja, Jan Czekaj korábban, kedden a Reuters hírügynökségnek.

A lengyel pénzügyminiszter még korábban úgy vélekedett, hogy Lengyelországban az idén 1,7-3,7 százalék között várható a gazdasági növekedés, Az Európai Bizottság januárban is már csak 2,0 százalékos
növekedést jósolt idénre Lengyelországnak, és független elemzők legföljebb 1,2 százalékos növekedést valószínűsítettek az elmúlt hetekben.

Tavaly 4,8 százalékkal nőtt a lengyel hazai össztermék, 2007-ben 6,7 százalékkal.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×